Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Érsekujváry Lajos: Árvíz (vers) - Pósfai H. János: Katonás rend, társadalmi összefogás Pápócon és Kenyeriben

sarokban elhelyezett telefonkészülék mellett állt, a hallgatót a füléhez szorítva beszélt.

— Talán ma este, vagy holnap reggel... Igen, igen ... Ide tudnád adni a fiamat? ... Szerbusz kisfiam. Hallod az édesapa hangját?

Egy pillanatra megállt a leveses kanál a többiek kezében is. A beszélgetésre figyeltek. Elvtársuk, az egyik celli munkásőr három napja nem látta a családját. A felesége érdeklődött: mi van, meddig tart még a készültség?

Talán ma este, vagy holnap reggel... Vagy ki tudja, meddig lesz még szükség bátor emberekre, helytállásra a partokon. Egy bizonyos, amíg árvízveszély van, ezek az emberek nem mozdulnak el az őrhelyeikről. Addig távol a családtól, a szabadidőtől, a szórakozástól csak szolgálat van. A munkásőr katona, a katona pedig helytáll az utolsó pillanatig.

Míg ebédelnek, érdeklődünk az itteni helyzetről. Az árhullám nem érte váratlanul a kenyérieket sem. A község vezetői jóelőre megszervezték a védelmet, a mentőosztagokat. Schmidt Jenő, a községi tanács elnöke eddig soha nem tapasztalt, nagyszerű társadalmi összefogásról adhat számot. A faluban két termelőszövetkezet működik, s mi tagadás — ahogyan ez már lenni szokott — versengenek egymással. A versengés azonban néha villongásokat is okoz, az emberi rosszindulat nem alszik. Elég csak egy szalmaszál a másik útjában, hogy kitörjön a vargavillongás. Egy tsz-en belül is előfordul az ilyesmi, hát még ha ugyanabban a faluban két közös gazdaság áll szemben egymással.

Persze a szembenállás egymás mellé állást is jelenthet, s éppen ennek adták nagyszerű tanú jelét a kenyériek ezekben a vészterhes napokban. A pusztítás elsősorban az alsó mezőt, tehát az Aranykalász területét, vagyonát veszélyeztette. De velük együtt az Egyetértés tagjai is kiálltak a gátra. Megmozdult a falu apraja-nagyja, beindították a gépeket, hámba fogták a lovakat, ásót, lapátot kaptak az emberek és mentek menteni. Kenyéri II-ből szinte percek alatt kiköltöztettek 25 családot, akiket közvetlenül veszélyeztetett az áradás.

Három nap, három éjjel tartott a katonás készenlét. A kenyérieknek segítettek a katonák, a vízügyi szakemberek és a környező községek lakói is. Nem beszélve a munkásőrségről, amelynek tagjai igazán hősiesen helytálltak.

Terméskővel, homokzsákokkal torlaszolták el a nyílásokat, erősítették meg a gátakat. Jelentős segítséget nyújtott a helybeli gépjavító állomás is, ahonnét nemcsak gépeket, embereket kapott a falu, hanem meleg ételt is a mentőalakulatok számára.

Ezen a vasárnapon már nagyjából túl voltak a veszélyen. Fáradt, meggyötört emberekkel találkoztunk faluszerte, Szemüket az álmatlanság keskenyre szűkítette, de az öröm csillogását így is felleltük e szemekben. A bajban összefogott emberek győzelmét jelentette ez az örömcsillogás; a próbatétel névtelen hősökké avatta valamennyiüket.

Pósfai H. János