Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - SZEMLE - Gál József: Kiss Tamás: Égő tűz
SZEMLE Kiss Tamás: Égő tűz Az ember a lassan beleivódott előítéletektől, a beidegzett reflexektől ugyancsak nehezen tud szabadulni. Bizonyos tárgyakat, hangulatokat csak egy meghatározott környezetben hajlandó tudomásul venni, illetve adott tényékhez akar mindenáron kapcsolni. Ha a megszokottól eltérőt kap — akarva-akaratlan ellenáll az újnak. S e kényszerű varázslat alóli feloldódás csak akkor sikerül, ha a ráható tényező erős kisugárzású. Ez az újnak és eredetinek egyáltalán nem mondható gondolat Kiss Tamás új versei kapcsán jutott eszembe. Ugyanis a verseiből áradó hangulat után mindenképpen dunántúli illetőségűnek akartam anyakönyvezni őt, bár tudtam, hogy debreceni poéta, az Alföld című lap egyik szerkesztője. Első kötetét még Babits méltatta a Nyugatban több mint harminc éve. Ami Kiss Tamás dunántúliságát jelenti számomra, az mindenekelőtt a verseiből kisugárzó szuggesztív nyári kékség, ami a Dunántúl sajátjaként él tudatunkban. Az a fajta végtelenül tiszta kék szín, aminek nincsenek kontúrjai, az a fajta kék, ami távoliságával is szinte csak karnyújtásnyira van hozzám. S ennek a kékségnek nélkülözhetetlen „éke” az „égi tűz”, a költő sugárzó meleg embersége. Ez az érzés onnan adódik, hogy maga a kék szín, mint jelző — talán legkedvesebbje a költőnek. Nagyon sokszor szerepelteti a kéket, annak gazdag árnyalataival. Másrészt sok olyan fogalommal (víz, tenger) találkozunk a kötetben, amelyhez a köztudat a kéket kapcsolta. És a felsoroltakon túlmenően is van verseiben valami lebegő kékség — ami Kiss Tamás költői varázsát jelenti. Az Égi tűz című kötetének nagy nyitó verse az Aranykor. Az aranykor a ■ jövő, amit talán csak az unokáink érnek meg majd. A mi napjainkat még a nyugtalanság tölti el. A mi osztályrészünk a vajúdás, mi „remegni születtünk holnapokért”. Nemzedékünknek a „nem vagyunk már és nem lehetünk még, akik lehetnénk” — adatott meg. Kicsit nosztalgiával gondol a jövőre, amikor mi már nem leszünk. A költő vágya; jó lenne majd akkor élni. De ne hidd te azért, hogy félek. Magamért nem. Így kell lennie. Értem, szeretem koromat, hiszen ez szült, veretett, szeretett, táplál, tölti szívem keserű-gyönyörű remegéssel. Ez után az emberiség örök vágyát, a Kánaánt megjövendelő költemény után (gondos szerkesztésre vallóan) bontakozik ki Kiss Tamás költői világa. A mában a holnapot vállalás, humanitás, egyszerűség — ezek Kiss Tamás kötetének főbb meghatározói. Ez a hármas motívum aztán végigvonul a legkülönfélébb tematikájú verseken. 134
