Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Érsekujváry Lajos: Árvíz (vers) - Pósfai H. János: Katonás rend, társadalmi összefogás Pápócon és Kenyeriben

landi” részt. Harminc család közvetlen veszélybe került. Házukat körbe fogta a víz, a kerteket elöntötte a szennyes áradat. Ä mozgósított falu népe azonnal hozzáfogott a mentéshez. Két csónakkal hordták ki előbb az embereket, aztán az állatokat, végül azokat a legszükségesebb holmikat, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a kitelepítés után, s amiknek amúgy is ártott volna a víz.

Korán reggel — talán a legjobbkor, hiszen az erőt már meghaladta az egyre veszélyesebbé váló zöldár — megérkezett a szomszéd falvak segítsége. Vönöckről, Mersevátról és Kemenesszent már toriból összesen 350 ember érkezett. Ezeket a falukat nem veszélyeztette az árvíz, de a szívük nem nyugodott: az első dobszóra „harci ruházatot” öltöttek és jöttek menteni. Magukkal hozták az erőgépeket is, pontosabban az erőgépek hozták őket. Teherautók, zetorok, vontatók verték fel a korai mezők csendjét, amint vonult Pápóc felé a Kemenesaljái Üttörő Tsz mentőosztaga. Velük volt Tőke János, a tsz Kossuth-díjas elnöke és Rosta Sándor, a vönöcki tanácselnök is.

Vasárnap, a déli órákban érkeztünk a faluba. Akkorra, már átmeneti pihenőt fújtak, a kocsma előtt álldogált vagy ötven ember, sört ittak. A gátakat a délelőtt folyamán megerősítették, több ezer homokzsákot helyeztek el a sodró áradat partján, megerősítették az alacsonyabb gátszinteket. Amolyan torfélét ültek az első győzelem felett.

S akkor lapátos, ásós férfiak jöttek a tanácsház elé.

— Elnök elvtárs, a Burgenlandban bent maradt kilenc ember — mondta izgatottan az a tsz-tag, amelyik a csoport élén állt. —• Ki kellene menteni őket, amíg veszélyesebb nem lesz a sodrás.

Gyors intézkedés. A tanácselnök utasításokat ad ki. Úgy rendelkezik, hogy az egyik csónakot vigyék vissza a burgenlandi részbe, lássanak azonnal hozzá a mentéshez.

— Emberekről van szó, addig minden mást félre kell tenni — mondja a tanácselnök, mert valaki meg azzal a hírrel érkezik, hogy a kertészetet is viszi a víz.

Néhány perc, mentőbrigádok indulnak a kertészetbe. Menteni kell, amit lehet. Gyalogosok, fogatosok, gépkaravánok indulnak a veszélyeztetett területekre.

Két ember marad a tanácsház előtt: a helybeli és a vönöcki tanács vb-el- nöke. Megtudom tőlük, hogy hajnal óta megfeszítetten dolgoznak. A veszélyeztetett területekről összesen 30 családot telepítettek ki, akiket a rokonoknál, ismerősöknél helyeztek biztonságba. Megerősítették a gátakat, ezerszám tömték a homokzsákokat, amelyek pillanatnyilag biztossá teszik a gátakat, nyílásokat.

— Ha a vasúti töltés kibírja, akkor a mi védelmünket nem töri át az áradat — bizakodik a pápóci tanácselnök.

— Mi pedig itt leszünk, amíg a veszély végképp el nem múlik — erősíti meg Rosta Sándor, a vönöckiek tanácselnöke. Majd elindulnak a lejtős úton, a falu alsó része felé, ahol a kertek alját mossa már a szennyes ár.

*

Kenyériben ugyancsak a községi tanácson verték fel az árvízvédelem főhadiszállását. Jócskán elmúlt már dél, amikor betoppantunk az egyik iroda- helyiségbe. Jellegzetes pörköltillat csapta meg az orrunkat, akkor érkezett meg az ebéd a mentési munkálatokban tevékenykedő munkásőrök számára.

A celldömölki járás munkásőrei a harmadik napja álltak már szolgálatban. Az asztalt körbe ülték a pufajkás, szakállas-borostás férfiak. Egy munkásőr a

132