Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Takács István: Útközben
De más — más vajon változik-e? Itt az állattenyésztés a hagyományos és célszerű mezőgazdasági termelési ág. Hízott marhát, tenyészbikát, vágómarhát, sertést kötnek le szerződésre, minden család súlyos tízezreket markol fel évente ebből. Hozzájön a tehenek bőséges tejhozamának forintértéke, a baromfi ára — és nem utolsó sorban a gyümölcs. Hatalmas gesztenyefák ontják a termést, rengeteg a szilva. Évente legalább nyolcvan mázsa gesztenyét ád el Pálfiszeg, a szilvát pedig aszalják, ősi, de kitűnő módszerekkel. Az évi százharminc—százötven mázsa aszaltszilvát exportra készítik. Pálfiszegi szilva kerül az angolok karácsonyi plum- puddingjába, a franciák böjti szilvalevesébe. Az aszaltszilva kilójáért tíz forintot kapnak. Pálfiszeg módos község. Van pénz bőven. Nem ritka az évi 60—70 ezer forint készpénzjövedelem. De takarékba nem teszik a pénzüket. Csonkahegyháton a postahivatalban csak három-négy betétkönyvön áll pálfiszegi név. Dunyhahuzatban, szalmazsákban, fehérnemű közt a szekrényben, vánkosok alá dugott harisnyaszárban, vagy a gerenda közében tartják a pénzt, melyből egy—két—három év alatt új ház épül, esetleg új bútort vesznek — vagy földet. Csak egy régi ház áll már a faluban, a többi új, friss, téglából rakott. Mindben ott a villany — két éve vezették be. Nemigen mennek el ebből a faluból az emberek. Minek, mikor máshol se lehet jobban keresni, sőt hol lehet ennyi pénzhez jutni, mint itt? Ez a fő oka a községiek helybenmaradásának, nem csak a hiányzó jó út és közlekedés. Más, hasonlóan elzárt községből kitörnek az emberek. Innen nem. Akad azért néhány kiszes korú fiú, leány, aki szűknek érzi a pálfiszegi dombot. Középiskolába járnak, aztán nem jönnek vissza. Kevesen vannak — mert vajon érdemes-e tanulni, városban, idegen helyen veszkődni, ha itthon itt a kész, a jó, a bő kereset, az új ház, a pénz? Pálfiszeg így gondolkozik. Dolgoznak sokat, jól, megvan minden, ami kell — soha ilyen jól nem élt ez a falu. Mi baj lehetne hát? És mégis irigylik például Kustánszeget. Az tsz-község. Talán kevesebb a jövedelem, de van út, van művelődési ház és a tsz sok más jót is hozott. Olyasmit, ami itt még nincs, de nem a zsebekből, hanem a fejekből hiányzik. A legtöbb embert Pálfinak hívják, de van sok Dóra, Egyed, Pataki; akinek nem ez a vezetékneve, az nem idevalósi. Kevés ilyen van, itt még ma is szokás a községből házasodni. Az egész falut át- meg átszövi a rokonság, sógorság-komaság idegen számára szétbogozhatatlan, erős, sűrű, néha törvénynél többet jelentő szövevénye. Mindenki rokona mindenkinek valamilyen ágon, közelebbről vagy távolabbról. Ezért akad még, aki földet, szántót vesz. Az „ő földje” mellett, mert... — mert az még fontos lehet. Vagy az „ő” két kis parcellája között. Hogy egy tagban legyen a föld ... A felhalmozott pénz azonban már csak ritkán megy földvásárlásra. Ám csaknem ugyanilyen ritkán kerül belőle kultúrálódást szolgáló tárgy, érték, berendezés. Ezért nincs televízió, ezért kevés az új bútor, a modern konyhaberendezés. Tartalékolni kell a pénzt, mert hátha, mert ki tudja és a pénz az pénz, azt meg kell becsülni, azt be kell venni állatból, gyümölcsből, tejből, de kiadni már nem szabad — főleg nem hiábavaló, haszontalan dolgokra. Mikor a tanácstitkár pénzt kért kölcsön a művelődési klub anyagának ki123
