Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Takács István: Útközben
fizetésére, az egyik új házban, a tisztaszobában, melyet sose használnak, felhajtották a százéves ágyon a díszes ágyterítőt a dunyhákról, s az ott terítve álló százasokból lesöpörtek egy csomót: — Elég lesz? Van pénz, de élni nem tudnak még vele a pálfiszegiek. Űj ház, régi bútor, régi életmód. j) Mi lesz Pálfiszeggel? Megállt-e fölötte az idő? Fejlődik-e, hová, merre visz a sorsa? Múlt és jelen keveredik ebben a faluban, akárcsak a többi szeg-ben. De itt mintha lassabban oldódna a múlt. Pedig tudják, hogy a község önálló léte nem sokáig tartható, hiába van itt tanács, kis művelődési ház, sőt klub is, benne az első pálfiszegi televízióval. Hiába a bolt, a nagy árukészlet, a tiszta, rendes italbolt, az új házak, a pénz, a jómód. Pálfiszeg sorsa Csonkahegyháthoz kötődne, ahhoz a községhez, mely fekvése folytán a szegek egy részének központja lehetne. De Csonkahegyhát se fejlődik kellően. S vele torpan meg Pálfiszeg, Milej- szeg, Németfalu. Tsz-esítés, majd később összevonás? Közigazgatási egyesítés? Egy „főfalu” kijelölése? Utak? Közlekedés? Iskola? Mi segítene Pálfiszegen és társközségein? Mi ragadná határozottabban a fejlődés sodrába? Talán mindezek együtt. Ha nem is egyszerre, nem is máról holnapra, de ezektől meglódulna a Pálfiszeg fölött megállni látszó idő. Harminc Zalai Hírlap, öt Népszabadság, ugyanennyi Szabad Föld, néhány Képes Űjság, Ország-Világ és más lapok járnak a községbe. Színház még sose látogatott Pálfiszegre. A szélesvásznú vándormozi se. Egy rossz földút pókfonala és az újságok meg a rádió köti a falut a világhoz. Az idő nem állt meg Pálfiszeg felett, de lassan, nehezen, az anyagi lehetőségektől messze lemaradva mozdul a múlt szorításából a község népe. Mert az új, magasabbrendű paraszti élethez még nem elég az olvasatlanul harisnyaszárba tömött bankóköteg ... A vargaszegi kút Vargaszeg — ezt a községnevet hiába keressük a térképeken. Legfeljebb a -szeg sejteti, hogy valahol a belső Göcsejben kell lennie, ha van egyáltalán. Van, de nem könnyű rátalálni. Pajzsszeg vagy Kustánszeg felől érkezik ide a kutató kedvű idegen; mindkét községtől körülbelül fele úton, egy nagyobbacska domb tetején búvik meg Vargaszeg. A dombra földút vezet, mely csak tartós szárazság idején járható nehezebb járművel. Egy-egy kiadósabb eső még nyáron is napokra elzárhatja a kis települést a külvilágtól. Bolt itt nincs, posta nincs, tanács nincs, iskola nincs — villany már régebben van —, a község a körülötte elterülő nagyobb falvaktól függ. Elmaradottabb lenne ezért, mint a többi göcseji község? Megállt volna benne az élet? Hadd mondjak el válasz helyett — vagy inkább válaszul — egy kis történetet. Az alvégen, a falu szélétől körülbelül az ötödik-hatodik ház előtt, erős deszka vályúval, nagy vaskerékkel ellátott, láthatólag gyakori használatban levő kút áll. A vaskerékhez vastag fahenger kapcsolódik, erre csavarodik vízhúzáskor a kisujjnyi vastag drótkötél, sűrűn egymás mellé — hosszú kötél, mert mély a kút. Ha áthajolunk a káván, hiába pillantunk a mélybe, nem csillan fel a víz tükre, pedig elég tágas a kút aknája, megvan másfél méter átmérőjű is. A nagy 124
