Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Szabó Miklós: Európa és a kelte irodalmi hagyomány

egyik hátrahagyott valami technikai vagy „társadalmi” újítást az utolsónak érkező írek számára. A találmányok leírása a kelta társadalmak képéhez nagyon sok értékes adatot nyújt, azt azonban szinte lehetetlen eldönteni, hogy az események mögött történeti valóság is rejtőzik-e.

Összefüggő prózai részlet bemutatása túl sok helyet igényelne, ezért meg kell elégednünk egy versbetéttel, amely ősi druida varázséneket őriz meg számunkra :

„Én vagyok a szél a tengeren, én vagyok az óceán hulláma, én vagyok a tenger mozgása, egy hatalmas ökör vagyok.

Vagyok a sziklafal sólyma, vagyok harmatcsepp a napon, én vagyok a művészet ereje, a bőrrel fedett harci lándzsa, mely csatára hív.”

Mágikus erőgyűjtés ez a költemény, feltétlen hit a kimondott szó hatalmában. Ha ebből a szempontból gondoljuk végig a szöveget, akkor a képek talán kevésbé hatnak bizarul. A bika az ókori népek számára a legfőbb erő szimbóluma volt. Senki se találta tehát nevetségesnek, ha valaki „hatalmas ökörhöz” hasonlította magát. (Sajnos nem ismerjük egész pontosan az ó- és középír szókincset, az sem lehetetlen, hogy bikaként lenne helyesebb értelmezni fordításunkban az ökör szót.)

A hős- és királymondakör két ciklusra oszlik. Az északi ulsteri a független Írország viszonyait tükrözi, a déli finn talán már a vikingekkel vívott harcokra is tartalmaz célzásokat. Ennek egyik főhőse Oisin, akinek a nevét Macpherson „fordítása” számára kisajátította.

Az ulsteri ciklus középpontjában az ír Achilles, Cuchulainn tettei állanak. Legrégibb megfogalmazása a Táin bo Cualnge, a „Cualnge-i marharablás”. Ulster és Connacht egy szép bikáért vív háborút, és Cuchulainn az ulsterieknek szerzi meg a győzelmet. Szerb Antal írja szellemesen a műről: „Olvasása közben az ember úgy érzi magát, mintha csak néhány évvel volna Ádám és Éva után.” Az ábrázolt életforma nagyjából az európai vaskornak felel meg, és sok fontos adalékot nyújt az ókori kelták társadalmi képéhez. Az epopeia szerkezete, ha erről egyáltalán beszélhetünk, laza, inkább remekül megformált drámai epizódok halmaza, mint összefüggő cselekményéi kompozíció. Minden mondatát csapongó fantázia, irreális képalkotás és gondolattársítás jellemzi. „A kelta kész minden pillanatban fellázadni a tények zsarnoksága ellen” (A. Matthew). Cuchulainn például vitézi erényeinek bizonyítására a következő transzformációt képes végrehajtani: megfordul a bőrében úgy, hogy lábfeje és térde hátra, lábikrái, ülepe előre kerül. Minden felborzolt hajszálának végén egy-egy vércsepp jelenik meg. Szája nyitva, úgy, hogy torkáig be lehet látni, és lángot okád. Egyik szeme belemélyed a koponyájába, úgy, hogy egy gém sem tudná kihúzni. A másik olyan nagy lesz, mint egy üst. Fejéből fekete vérsugár fakad, olyan hosszú, mint egy hajó árboca.

A hős első kalandja után olyan tűzbe jön, hogy hazatértekor saját honfitársaira is veszélyes. Ekkor a király meztelen nőket küld elébe. Cuchulainn megzavarodik, és hagyja, hogy lefegyverezzék. Ezután három hordó vízbe dobják. Az első harci hevétől kizúdul, a második felforr, a harmadik csupán langyos lesz. Így végül lecsillapodik, és övéi közé engedik.

103