Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Petrován Oszkár: A pszichológiai szemléleti mód érvénesítése az irodalmi értékelésben
íróknál kevesebb lendülettel, csökkentebb élmény-intenzitással — ilyen úton próbálták megközelíteni az alkotásokat. Távol áll tőlünk, hogy ítéletet akarjunk mondani róluk! Sommás, téves, alaptalan, igazságtalan lenne ez minden vonatkozásában. Meg kell azonban mondanunk, hogy mire a klasszikus analitikus szemléleti mód legyőzte volna azt az „ellenállást”, amelyre íróban, kritikusban, közönségben egyaránt talált, addig — meghaladott állásponttá, egysíkú kérdésfelvetéssé lett: az egyedi élet—halálösztön problematikája eltörpült a második világégés milliós élni- és pusztítani- akarása mellett. Az egyed-ember problematikája éppenúgy kevéssé, elégtelenné vált a pszichológiában, irodalomban, művészetben, társadalomban, mint az élet- halál mezején is. És ma is, a technika robbanásszerű fejlődésében, nem „az űrhajós pszichológiája” válik középponti, lényeges kérdéssé, hanem ma, és a jövőben egyre inkább a középpont gyújtótávolságába kerül az űrhajós kora társadalmának pszichológiája! Mennyiben járul hozzá a társadalmi problematika megoldásához az űrhajós, vagy egyszerűen csak a kor emberi problematikájának bonyolításához, nemcsak az űrhajós, hanem minden kapcsolt tudósa, kutatója, alkotója, termelője, dolgozója, gondolkozója, mindenki, aki tudomást szerez róla. Az ilyen kérdésfelvetés teszi szükségessé, hogy az irodalmi alkotást most már ne csak ösztönösen, hanem mint emberi pszichés alkotást a szaktudomány sajátos alkalmazásával közelítsük meg, a pszichológia tudatos és szakmai alkalmazása során ne elégedjünk meg a fejlődés előző szakaszainak még oly szép csúcs- eredményeivel sem — sem individuálpszichológiával, sem a tudat, sem az érzelmek, sem a művészet pszichológiai kutatások elszigetelt eredményeivel, hanem követeljük meg az irodalmi alkotásnak mint emberi társadalmi terméknek, in- tellektuális-affektív teljesítménynek, conativ-volitiv eredménynek sokoldalú értékelését, és kívánjuk meg — beleágyazva a társadalomlélektan szociális összképébe — a művészi alkotás lélektanának, az individuális teljesítmények pszichológiájának, a személyiséggé integrálódás folyamatainak, az onto- és filogenezis pszichés elemzésének, a tudat, a gondolkodás, a beszéd, a nyelv, a tartalom, a forma stb. idegfiziológiailag megalapozott adatait. Ismételnünk kell: az irodalmi mű első sorban pszichés teljesítmény eredménye. Éppen ezért teljesen kézen fekvő és reális az az igény, hogy a pszichés teljesítményt a pszichológia szakdiszciplinájának metodikájával, kutatási eszközeinek arzenáljával közelítsük meg. Ez az igény — több-kevesebb tudatossággal jelentkezik mindenütt. Palkó István ilyen igénnyel, ilyen szempontból, ilyen rendszerben közelíti meg Vörösmarty trilógiáját a szerelemről (Délsziget, Tündérvölgy, Csongor és Tünde), amint arra már egy alkalommal utaltunk. Ezzel ez az eddig összefüggésbe, összhangba nem hozott, eddig kellően nem értelmezett, megfelelően nem interpretált alkotás-komplexumot mintegy közérthetően hozta olvasó és kritikus hatótávolságába. Mintegy közös nevezőt alkotott, lefordította Vörösmarty szimbólum-nyelvét. Ezt a munkát azonban a szociálpszichológia egyik ága realizációs elveinek következetes alkalmazásával elvégezte a 400 éves évforduló alkalmával Shakespeare Szentivánéji álom művén is. (Munkája nemzetközi fórumhoz jutott a weimari intézet kiadványsorozatában.) Madách 100 éves jubileuma alkalmat adott Palkónak arra, hogy a tragédia nagy alkotóját vegye hasonló elvek alapján vizsgálódása tárgyául. Most, a felszabadulás és az író halálának 20. évfordulója alkalmat nyújtott neki, hogy Gelléri A. E. életművéről készítsen egy pszichodiagnosztikai kísérletet. 7 ÉLETÜNK 97
