Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Személyiség-vázlat Gelléri A. Endréről

„Ki vagyok én? Miért születtem? Minek élek? Erre keresek én választ magamnak és másoknak is... A szerelmi kalandokat nem a pikánságuk miatt vettem elő oly sűrűn és annyiszor. Csak közölni akartam egy izgatott lélek szertelenségeit; s hogy ez a patologikus kéjvágy mindig olyankor jelent meg, amikor írásbeli impotenciák álltak elő. S mivel ki-ki a maga hatalmi eszközeivel él, más hatalmam nem lévén, én az erotikus bűntettek sorozatával kerestem magamnak kielégülést. S hogy írói képességem nyilvánvaló alakja valami casa- novizmus; örök sziszifuszi hajszája remekmű sóvárgásának; és mint ahogy sohase tudhatjuk, hogy mikor szerettünk a legkülönbül, és hogy éppen másnap nem találjuk meg az igazi, örök kielégülést... így hajszolom én is napról napra a halállal is örökre dacoló, mindig élő mű írásait. S így jutok el ahhoz, hogy hátha egy mély halálellenesség mozgatja a felszín alatt mind a két izzó vágyamat: úgy a szerelemét, mint az írásét.”

E mélyre világító s mélylélektanilag specifikus, önjellemző sorokat még meg kell toldanunk egy az analitikusokra utaló konkrét idézettel, amelyben önéletírását a valóságnak megfelelően, frappánsan jellemzi:

„De hadd legyen ez az írás olyan, mint az analitikusnál eltöltött óra: szabad és kötetlen asszociáció. Hadd írjam én e sok feleslegest is, míg egyszer felszínre jut a legfontosabb vele.” (EÖT. 263. o.)

A fentebb idézett mondatok mélyebben belevilágítanak Gelléri örvénylő lelkivilágába — a mélylélektani irányzatokból táplálkozó írói szemléletre és módszerére, a freudi, adleri, jungi koncepcióval operáló életmenetére és ezt regisztráló önéletírására, valamint novelláinak oneiroid jellegű világára, alakjainak megdöbbentő panoptikumára, bizarr ötleteire és témaköreire stb., stb. —, mint az összes és rengeteg irodalomtudományi fejtegetés, amit eddig, 1965 elejéig — Déry Tibort is beleértve — róla írtak.

Lehet-e kétsége valakinek, aki egyáltalán gyanítja a pszichoanalitikus iskolák lényegét, hogy mennyire a freudi Oidipusz-komplexus receptjére megkomponált, vagy megélt az ilyen fajta alábbi megfogalmazás, és a hozzá hasonló sok más is:

,,S undorral gondolok az anyámra, aki az éjszakát vad apám karjaiban tölti. Asszony, hitves, szerető . .. több neki apám egyetlen csókja, mint fia lelkiüdve.” (EÖT. 306.)

De sorolhatnánk idevágón, hemzsegőn töménytelen bizonyítékát az apa— anya—gyermek viszony freudi felfogásának, a freudi vallás-genezisnek, a pszichoanalitikus irányzatokat reprezentáló novella-modelljeinek, pansexuali- tásának és anankasztikus lélekállapotának stb., stb.-nek.

Önéletrajzában valóban, ahogy fentebb írta, szabad és kötetlen asszociációkként visszakísértenek gyermekkori traumái: ötéves korában nagyobb játszótársai tóban hagyják tutajon, ahonnét halálra rémülten húzzák ki, s ettől kezdve nem mehet többé gyermekek közé játszani az egyke-gyerek Gelléri. (EÖT. 161—162.) Ugyanebben a korban siheder lányok játszanak vele papást- mamást, azaz szexuális játékokat. Ezek a traumák nemisége egészséges fejlődésének erőszakos megzavarását jelentették, és személyiségzavarainak kialakulását idézték, segítették elő. (Gegesi Kiss—Liebermann: 1963. A probléma közelebbi megvilágítását mellőznünk kell, ezért csak az irodalomra utalunk.) Iskolai élete is traumatizálólag hatott rá, olyannyira, hogy folyton felmerülnek itt szerzett élményei asszociációiban; ugyanígy betegségei: vízióktól kísért tüdő- gyulladása : „... minden iskolai élményem borzalmas, mert az első nagy fogságba esést jelenti...” „A rettentő Isten az egyik szemével állandóan a szobába pillant; csupa tűz, fény és emésztés ez a pillantása... Hasamban kövek zörög88