Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Káldi János: Juhász Ferenc költészetének stilisztikai vizsgálata
Ha e legutolsó ^sokszoros összetételt megnézzük, láthatjuk, hogy tulajdonképpen tömörítés. A költő nem írja le, hogy a kövek toronnyá növekvő törrneJ lékeit, a széthullt épületek deszka-, drót- és cserépdarabjait, az emberek lábszár- és karcsontjait, az eltépődött ruhák rongyhalmait látja maga előtt egy óriási látomásban, hanem a fenti összetétellel oldja meg feladatát. Az összetétel utolsó „óceán” szava ad hírt a pusztulás méreteiről. Neologizmusok Juhászra jellemző .a neologizmusok alkotása. Alig akad olyan verse, amelyben nem találkozunk egy koszorúra elég új nyelvi ténnyel, neologizmussal. Szinte űzi magát, hogy ilyeneket minél nagyobb gazdagságban kitaláljon. Nagyon sok a Jól sikerült új nyelvi elem a műveiben. Ezek a Juhász által kifejezni kívánt logikai, érzelmi tartalmat szemléletesebben, nagyobb hatásfokkal közvetítik, az érzelmi hatást elmélyítik. Egy kisebb szótárra való neclogizmus van „A virágok hatalmá”-ban, ahol a virágok „kis lila ernyők”, „néma haranglábak”, és még sokféleképpen, szemléletes újszerűséggel megnevezett szépségek. (Ezekről egyébként részletesen is szólunk még „A halmozás” c. fejezetünkben.) Nézzünk meg Juhász újdonságaiból is néhányat: „fehér fény koszorú-ligetek” (A mindenség szerelme) „Testemen zöld diófa-hüs" (Emberszabású álmaink) „szomorú-ernyős gond” (Meggyötört szomorú arcod) „érc-idő” (Őszi intelem) „lila-tüdő alkonyat” (Füst-ország) „óceán-tekintet”, „nárcisz-dühkitörések”, „liliom-sivatagok”, „gyöngyvirág-tornyok”, „vizesés-ásványzörej”, „mindenség-járó táltosménes”, „arcára szárad az arany-hányadék” (Az éjszaka képei) Több oldalnyi neologizmus található „A tékozló ország” c. eposzban. Ebből is bemutatunk néhányat: „korcs fájdalom-ligetek”, „köd-húsú tündérek”, „csont-villogású táj”, „világ-menekülés”, „vándormadár-táblák, oszlopok suhannak az űrben”, „a vas-bolygás közepében”, pillanat-törmelék”, „fény-gallyas ég”, „a felgyűlt indulat kitört egy szikra-pillanattól” Határozottan elmondhatjuk, hogy a magyar költészetben kevés ilyen költő található, aki ennyi expresszív hatású, nagy festői erőt hordozó új nyelvi eszközt alakított ki vers-építkezései közben. E tekintetben Juhász Vörösmarty es Adv rpéltó és nagy társa. Természetes azonban az is, hogy ilven círíási mérvű üjratörés, újdonság-alkotás együtt jár azzal is, hogy születnek belsőleg nem indokolt (tehát feleslegesnek nevezhető) neologizmusok is,' amelyélr újszerűék ek érdekesek ugyan, de érződik belőlük a mesterkéltség, a minden áron újat akarás, az erőszakoltság. Ilyenek: „hullaevő-legyezök”, „dögevő-f énydárdák”, „világító-fürtös gyomorláncok”, „foszforeszkáló hús-csillag-hordák” (A tékozló ország) 61
