Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Káldi János: Juhász Ferenc költészetének stilisztikai vizsgálata
A szóképek, képes kifejezések A k öl tői szóképek hűségesen, vallanak az őket megteremtő költő egyéniségéről. Egy lírai életmű szóképei, képes kifejezései, metaforái, metonimiái szorosan összefüggnek alkotójuk származásával, gyermekkori élményeivel, emlékeivel, neveltetésével, műveltségével és lelki alkatával. Árulkodnak a költő valóság- lelfogásáriM^világnéaetáről. A szóképekét, trópusokat kell megszólaltatni, s azok nyilatkoznak arról, hogy honnan jött az alkotójuk, mit akar, s hova megy. Juhász nyelve rendkívülien gazdag szóképekben, képes kifejezésekben. A költő általában képekkel beszél. Juhász végletesen „képes nyelvű” poéta. Verseit olvasva az ember képekkel zsúfolt Terünkéiül, Valami keletiesen gazdag, színes, érdekes és különös világba, ahol kapkodhatja-afejét, álmélkodhatikhogyan is kerültem ide; miféle égtájáéi"; Honnan valók virágai és csillagai; mit akar a költő mondani. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy maga Juhász Ferenc is. .leírta, honnan indult-támadt ez a képes nyelv, Jele a növény- és csillagvilág vidékeinek szereplőivel (1). „Gyermek- és kamaszkoromat vad nyári réteken, zöld-dörgésű erdőkben, csacsogó szőlőkben, tavak édes rothadás-szagú partjain, ködtől csöpögő, rozsdás nádasokban viháncoltam és sírtam át, téli fenyvesek nyikorgása és tű-hárfája alatt: tűnődve, figyelve, együtt-zengve, susogva, sarjadva a természettel. Örákig elnéztem egy sáska potrohúnak lihegését, vagy a béka lüktető, finom-erezésű tokáját, amely olyar. volt, mint egy terhes asszony hasa, vagy néztem az őzek vizeletének lila kráterét a hóban, vagy elképzeltem (szegény apám, de sokszor volt részeg!) a tejutat, mint egy részeg isten kristály-hányadékát végigzuhogni az űrön. Ifjú szívem, agyvelőm, egész lényem betelt a természettel, csodálatos zörejeivel, zimankójával, zizegésével, zöldjével, lángjával és mozgó, drága szerkezeteivel, madaraival és rovar-hőseivel — zenebonájával és lényeinek sistergő sokaságával, s a természet segített, hogy komor és nehéz gyermekkorom ellenére, amikor a bőrömön éreztem az elnyomást, annyira megteltem életszeretettel, megértve a lét fönséges egyensúlyra-töFekvését és mindent megérő-gyö— nyörűségét, hogy lángjai máig sem Iohádtakbéhnem, nem-rothadó szirmokkal tölti ki.lényem és tudom, költészetem is,..Miért ne jelenhetne meg mindez a versekben?” íme, innen' a végtelen természetszeretet; az együttlélegzés a fákkal és nádasokkal, a rovárókKaT és madarakkal, a Tejút halványsárga folyójával. Innen a szóképek és képes kifejezések színe, íze, hangulata; hajnalai és alkonyatai; óriás számú földerengő virága; sajátos, vastag fényű holdvilága; s megannyi csodálatossága. Nézzünk meg közelebbről is néhányat képeiből. „Virág mereng, a gyötrelem virága. A lét szivéből sarjadzik arany-pikkelyű szára, a csüggedt bolygóra dől tüzkoronája, mintát égetnek szememre lehetetlen szirmai.” (Füst-ország) E néhány sor — amely a költemény elejéről való — nem más, mint a költőt képek- művészi lánca. A költő álmai porban; az ország „füst-ország”; nem csoda hát, ha fölmagasodik a gyötrelem egy virág képében! A „lét szívéből”, a valóságból, a vers fogantatási idejének mindennapjaiból „sarjadzik arany-pikkelyű szára”. A virág „tüzkoronája (piros feje) dől” a földgolyóra, futásunk, tevékeny62
