Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 1. szám - Takács Imre: Suhancok (regényrészlet)
vörös ibort, a piskótát és a vajat neki. A dicsőséges urak megengedték, hogy föltámassza a szegény zsellérasszony a fél halottat. Ekkor vették nagy hasznát, hogy a Pista nővére Pétén szolgált, a hetente küldött csomagokat részletekben vihette be Pistához, s részletesen tudósíthatta a családot a lassú javulásról. Rozi néni is, mikor fönt járt, ott szállt meg Ilonkánál. Az „asszony” — mert csak így nevezték Füzesen a szobalányt tartó pesti nagyságákat — szíves volt Pásztorékhoz. Recepteket is adott Ilonkának, hogy a „fiút” — így mondta — változatos ételekkel tegye jó étvágyúvá. Ö készíttette el először a saját szakácsnéjával a madártejet. így aztán a Pista fölépült, de mintha egy második életbe lépett volna. Járásával azt mondta: íme, föltámadtam! Szavai pedig azt sziszegték: a pokolból támadtam föl. A néptelen utcában — legtöbben a várhelyi utat nézték, mások pedig misére készülődtek — a különállás megtestesítőjeként jött a Pista. — Hát te nem a németeidet bámulod? Azt akartam mondani: mi van abban, ha nézem őket — mert néztem őket és újra hozzájuk igyekeztem — s a végén csak motyogtam valamit zavaromban. Nem tudtam Pistával együtt azt kívánná, hogy dőljön össze az egész világ, arra pedig, hogy a dolog menetébe másként is beleavatkozhatnánk, ő sem gondolhatott. —• Virágot szedtél-e már? A hősöknek virág kell, tudod — mondta s kezében a kifényesedett 'bottal, két ujját nyújtotta csak. így szokta, ha nem tette át a botot a bal kezébe. — Most semmilyen virág sincs, Pista. —- Annyi van, hogy mutasd legalább a hűséget. Annyit még a kedvesed is adhat,, az Irma lány. —• Nem kedvesem az nekem. — Na-na! Ritkán jársz most mihozzánk, biztosan hozzájuk jársz. — Aztán komolyra fogta a szót: — A Füredi úr nem csinál belőled bognárt, Gyuri? —■ Nem olyan ő, egyedül szeret dolgozgatni. — Míg a tüdejét ki nem köpi. Aztán már egyedül sem. Gondoltam, hogy megkérdezem Pistától, mit gondol ő, hova mennek most a németek, de nem jött a kérdés a számra, elköszöntünk. A kérdés mintha megnőtt volna mégis az utcán köztünk. Ügy éreztem, ahogy megyek: feszítem, egyre feszesebbé. Hátrapillantottam, ő is ment, Fürediék előtt ment éppen . . . 5. Barkó Paliék társasága még az út mellett volt. Némelyikük lekuporodott a száraz fűcsomókra. Barkó Pali akkor gyújtotta meg azt a cigarettát, amit a német adott neki. Ügy vette a szájába, mintha ostya lenne, a füstjét meg háromszor is visszaszippantotta, hogy el ne szálljon haszontalanul a nagy kék égbe. Elképzelhető lett volna-e, hogy erről a cigarettáról Pali rosszat mondjon? Ha gyenge lett volna: hű, gyerekek, olyan ez, mint a nyári harmat. Illatos, mint amilyent nálunk az urak szívnak! De mivel a cigaretta erős volt: — Hű, gyerekek, ez aztán megszorítja az ember gyomrát! Ez aztán cigaretta! — Akkor nem is teneked való — szólt Gál Pista. — Nosza, add már tovább! Körbe ment a gyerekek közt a cigaretta, a derekából nekem is jutott pár szippantás, a csikk pedig Palihoz került vissza. Pali apja részesarató volt az uraságnál. Sok volt náluk a gyerek, s Pali a 10
