Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - Vágási Imre: A bakter és az idegen (elbeszélés)
Miért csodálkozol, azt hiszed, hogy vaskeresztet nem kap véletlenül az ember? Pedig... figyelj csak. Nem nagy eset az egész. Mentünk az úton, nagy por volt, nagyon-nagy por volt és meleg. Azt mondtam Péternek — ez a barátom —: te Péter, menjünk be az erdőbe. Bementünk, találtunk is vizet. Épp ott hasaltunk a kövekre tenyerelve, szürcsöljük a vizet, amikor lőni kezdenek. Mi meg rohanunk a fák között. Egy pár orosz volt csak, puskákkal meg egy golyószóróval. Látjuk, ott hasalnak előttünk, s lőnek a fiúkra. Nekik mentünk hátulról. Hát ezért kaptam. Hidd el, ha nem csak az a pár orosz van ott, én biz nem kapok vaskeresztet. Ezt neked megmondom, de megmondtam én a százados úrnak is, hogy nem volt az nehéz. Ő meg azt mondja, jól van, jól van. így jutottam én ehhez a vaskéreszthez. Nem mintha gyáva lennék, nem azért mondom, de nem szerettem én azt a háborút. Már itt voltam, ebben a házban. Olyan békében, ide nem jött ki senki sem kiabálni rám, el is végeztem becsülettel a munkám. Tudod, te fa. Ide rettenetesen ritkán jönnek emberek. Én meg nem megyek el sehova sem. Ügy, igazából egyszer vitt el engem innen a vonat, amikor Oroszországba mentem. Nem voltam ott sokáig, egy telet és egy nyarat, aztán az igazgatóság hazahozatott. Az a tél. . . hallod, sokan mondják, hogy így az orosz tél, meg úgy az orosz tél, hát te ott egyszeriben kifagynál, még ha ezerszer is fenyő vagy. Mi is kifagytunk. A szusz is kifagyott belőlünk. Szeretem én ezt az igazgatóságot, mert hogy hazahozatott. Egészségedre! Lám, a kakast, az én jó barátomat levágtam, megsütöttem, és milyen sok megmaradt belőle. Szegény kakaskám. Zweilein biztosan elaludt. Legalább előtte vette volna fel azt a kagylót. Azt akartam mondani neki, hogy éltesse az isten karácsony szent napján, de én sem hívtam fel a Zweileint, mielőtt elaludt. Nagy álomszuszék, biztosan alszik, én most már nem hívom fel, hadd aludjon. Mondd meg nekem fa, jól van-e az, hogy én nem tudok semmiről sem jóformán, ami a városban történik. Erős volt az elhatározásom, hogy nem érdekel, mit mondanak a nagy emberek a városban. Amikor Péter, az én barátom, velem egy faluból való volt, nem jött haza, és az amerikai katonák itt jártak, mondták nekem, hogy elvesztettem a háborút, és nekik van igazuk, akkor én elhatároztam, hogy nem érdekelnek a dühös és szép beszédek, meg hogy én nem megyek háborúba. És ha azoknak az amerikai katonáknak van igazuk, akkor miért nem jött vissza az én Péter barátom? * Megyek, megyek ... leakasztom a szögről a sapkám, kezembe veszem ezt a zászlót, leeresztem a sorompót, várj meg te fa, elengedem a vonatot, aztán lefekszünk ... * Az öreg bakter, aki sült kakasa és a bor mellett beszélgetett a fenyőfával, s aki megvárta a hajnali vonatot, lassan leeresztette a sorompót. A csillagok fenn sorakoztak az égen, hideg volt, a vacogó bakter előtt nagy fújásokkal állt meg a mozdony. 45
