Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - Vágási Imre: A bakter és az idegen (elbeszélés)
A második kocsiból egy férfi szállt ki, kissé tanácstalanul nézett a csöpp házikóra, feltűrte szőrmegaEérját, bement a szobába. Az öreg értelmetlenül bámult utána, tisztelgett, felhúzta a sorompót, és követte az idegent. * Hát elég furcsa, hogy pont itt szállt le a vonatról. Máshol nem tudott volna? Nézze, nekem megmondhatja, hogy ehhez jött, meg ide jött. Én nagyon jól ismerem azt a pár családot, amelyik errefelé lakik, maga meg nem ismer senkit sem itt a környéken. Istenem, karácsony estéjén szánja rá magát, hogy utazzon, s pont itt száll ki. Nyomorult idő van odakinn. Vegye le a kabátot, ha már itt van. Pedig én aludni akartam, ma még nem feküdtem le. Lehet, hogy le is fekszem. Fél hétkor jön a következő, személy- vonat az is, azzal elmehet. Nézi a karácsonyfámat? Hát ez csak ilyen. Magának sem lehet most szebb fája, mert utazik. Az a vaskereszt? Az fenn volt a fán, az volt a fa tetején. Igen, angyalka helyett, meg Jézus helyett, mert se angyalkám, se Jézusom nincs, ellenben van egy vaskeresztem. Nehogy azt higyje... miért vagyok én becsületes német, csak azért, mert a karácsonyfa tetejére aggattam a vaskeresztet? Mondtam már, hogy nem volt más díszem. Védekezik a halál, nekem nincs miért védekezni. Remélem nem fázik, ezt a hasábot még rádobom. Inna egy kis bort?Igazán elfogadhatja, eddig a fával koccintottam. Az ugyan nem iszik, ebben igaza van, ha nem kell, nem kell, pedig láthatja, ihattunk volna együtt ezen az ünnepen. Miért kellett éppen idejönnie? Nem, mintha engem zavarna a jelenléte, egyelőre nincs utamban, ha nem sértődik meg, amikor elalszom. Elbeszélgettem ezzel a fával ni, higyje el, végighallgatott, pedig úgy lehet, hogy most már marhaságokat mondok. Péter nem jött haza. Péter a barátom volt, ott maradt Oroszországban, onnan nem jött haza. Ezt mondtam a fának. Meg mást is, persze, hogy mást is. Maga ezt nem érti, ezt csak a fa érti már meg. Hallja, elég furcsát kérdez, hogy miért nem megyek el Péterért. Hová? Oroszországba? Ne nézzen marhának, hogy ilyen vén fejjel, meg hogyan? Csak viccel, minek mennénk mi el Oroszországba, maga nem volt még ott, én már voltam. Még a szusz is kifagyott belőlünk. Ezért nem mennék én el szívesen. Hogy mi lesz Péterrel, meg a többiekkel... Péter, meg a többiek már rég elrohadtak, azokat onnan már nem lehet elhozni, s örülök, hogy én nem rothadtam el. Hogy nem illik ilyet mondanom? Vegye tudomásul, hogy illik. Maga sem rohadt ott. Ha ott akart volna rohadni, hát nyugodtan megtehette volna, de nem akart. Nekem ne mondjon most új dolgokat. Engem nem érdekel, hogy változott meg a világ, s kik mondják most olyan hangosan és szépen a magukét. Én már öreg ember vagyok. Ha fiatal lennék, akkor is öreg lennék. Maga még nem volt Oroszországban. Hogy volt? Az más, én akkor sem mennék el Péterért. Péter sem jönne el értem. Akkor majdnem mindenki elmehetne valakiért. Hogy túl sokat kérdem, miért pont ide jött? Nekem mindegy, hová megy, de itt még emberek sincsenek. Én itt vagyok, persze, hogy itt vagyok. Levettem a fáról a vaskeresztet, nem, nem szégyenlem, nem azért vettem le. Igen, megöregedtem, nem lettem érzékeny, téved, elhiszem, hogy magának is ottmaradtak a barátai, de hát ez a háború. Az amerikaiak azt mondták, hogy 46
