Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - Vágási Imre: A bakter és az idegen (elbeszélés)
ünnepi vacsorát. Amíg sül, rátesszük ezt a fedőt, így ni, szépen megpucoljuk a krumplit. Én mondom neked, hogy nagyon finom lesz a vacsora. Megkérdezhetnéd, milyen idős ez a kakas, nem tudom megmondani. Már a taraja is lefelé kunkorodott. Azért még el-elnyikkantotta magát. Megszoktam. Olyan idős lehet, hogy megszoktam. Meg vele is sokat beszélgettem, s ha tudnád, milyen kíváncsian hallgatott. Hogy voltak-e feleségei? Persze, hogy voltak. Nem sok, olyan öt-hat, de' azokat már megettem, és volt, amelyiket a vonat vágta le. Este hívtam őket, hát az egyik hiányzott. Kimentem, megnéztem, ott feküdt a sínek mellett, a feje meg benn a vágányok közt. Szépen le volt csukva a szeme. Mondtam a kakasnak, nézze, mi történt, aztán eltemettem. Ez a vén -kakas meg csak zavarta el a tyúkokat a sínektől. Bölcs kakas volt. Csodálkozott is egy nap, mikor az utolsó asszonyát levágtam. Forgolódott ott körülöttem, vigasztaltam, azt mondtam neki, hogy most még jobb barátok leszünk. El is felejtette a tyúkjait, csak néha csinált úgy, mintha hívná őket. Akkor odamentem hozzá, megkérdeztem, hogy engem hív-e, megbékélt, pedig tudom, hogy a tyúkjait hívta. A krumplit nem szabad vastagra vágni, úgy kell kisütni. Jó ropogósra, de azért úgy, hogy meg tudjam enni. Mert nézd. Nem szoktam én mulatozni. Nappal elég sok vonat jár erre, de csak nappal. Éjjel ez a három-húszas van, több nincs. Meg kivel is mulatoznék. Huszonkilenc év óta vigyázok erre a házra, teszem a tisztem, ahogy kell. Nem is volt az igazgatóságnak velem semmi baja. Szeretnek engem az igazgatóságon, azért hagyták rám ezt a házat. Nem sok és nem nehéz a feladatom, csak mindig pontosnak kell lenni. Amikor megkapja az ember a jelt, felteszi a sapkát, leereszti ezt a korhadt sorompót, amit akár le se eresztene, mert nemigen járnak erre, de azért le kell ereszteni, ez a kötelességem, a zászlót csípőjéhez szorítja, tiszteleg a mozdonyvezetőnek, meg a kalauzoknak, ha látja őket. Van olyan vonat, amelyik megáll. Ez a három-húszas is meg fog állni. De nem szállnak le emberek, meg nem jönnek, hogy elmenjenek a vonattal. Alig volt egy-két eset, hogy elment vagy jött valaki. Elég későn lettünk kész, ami azt illeti. Ideje asztalhoz ülni. Nem fogok semmit sem alád tenni, hogy meglepjem magam. Ez a meglepetés, ez a vacsora, meg ez a bor. Egészségedre! No, jöhet a kakas. * Tudod, te fa. Tudod, te fa, mit akasztottam én rád? Persze, hogy nem tudhatod. Egész estétől beszélek hozzád, még van a borból, és nem jön a három-húszas. Lehet, hogy untatlak, pedig nem akarlak untatni. Végeredményben, ha már behoztalak ebbe a meleg szobába, és még fel is díszítettelek, meg kell, hogy hallgass. Nézd, ne mondd azt, hogy nem hallgatsz meg. Mindennek, ami benne van ebben a szobában, mindennek elmondtam már valamit, pedig őket nem is díszítettem fel. Ha éppen tudni akarod, mi van a tetejedben, elmondom neked, egy vaskereszt. Fényes vaskereszt, mert ha nincs is fénye, azért úgy mondja az ember. Ne haragudj rám, mert ezt akasztottam a nyakadba, nem volt más. Tudom jól, hogy nem illik épp egy karácsonyfára ilyet feltenni. Azt is megkérdezhetnéd tőlem, miért őrzöm ezt a vaskeresztet. Mert ezt az egyet kaptam csak. Nem voltam én nagy 'hős, hogy többet adjanak, véletlenül kaptam ezt is. Igen, véletlenül. 44
