Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - Vágási Imre: A bakter és az idegen (elbeszélés)
vágási Imre A BAKTER ÉS AZ IDEGEN Kilenc óra. Megnéztem azt a fenyőfát, már hadd szórakozzam egy kicsit. Nem nagy. Hova is tegyem... hova, hova... itt jó lesz, a kályha mellett jó lesz. Máshová úgysem tudom tenni, a melegtől meg hamar lehull a tűje, nem baj, nem akarom én ezt olyan sokáig benn tartani. A lába nem valami jól sikerült, de megáll, ez a fontos. Most, hogy elment a nyolc-ötvenes, ráérek. Mikor is volt nekem karácsonyfám? Nem tudom, talán nem is volt. Amikor még anyám szoknyájába kapaszkodtam, akkor biztosan volt, arra már nem emlékezhetem. A mozdonyvezető nem hajolt ki, csak elrobogott a vonatjával, tisztelegtem szépen. Ahogy huszonkilenc esztendőn keresztül mindig. Három-húszkor jön a személy, meg fog állni. Űgysem lesz leszálló, és felszálló sem lesz. Ilyenkor nem sokan utaznak. Ide a tanyákba nem járnak az emberek. Az ördög tudja, miért készültem erre a karácsonyra. Az ördögöt említeni. .. no, jól kezdem . . . A 6-os öreg Zweilein hozott a városból cukorkát és bort. Most szépen feldíszítem a fát, akkor megsütöm a vén kakast, roseibnit hozzá, nem fekszem le, elszopogatom a bort, megvárom a háromHiuszasat. Mibe is csomagoljam én ezeket a cukorkákat? Még újságpapírom sincs. Várjunk, mintha ... igen, ez jó lesz. A sapka, azt meg elteszem papír nélkül. Feldíszítem a fát, mert amióta itt vagyok, s nagyon-nagyon régóta vagyok én itt, nem díszítettem fel egy fát sem. Meg mindig elaludtam az esti és a hajnali vonat érkezése között. Most nem alszom el, ünnepi vacsorát készítek, iszogatom a bort, biztos eszembejut egy-két régi dal, még amikor a Brenner kocsmájában benn a faluban együtt voltunk. Esetleg Z weilen rámcsörget majd, beszélgetünk egyet a telefonon, meg azon keresztül koccintunk is. Ha jó kedvünk lesz, sokat fogunk beszélni, az öreg Zweilein sokat tud beszélni. Nem éppen a legszerencsésebb díszek ezek a tobozok, de ahogy belemártottam a festékbe, egészen szépek lettek. Mit is tegyek még rá? Hallod-e te fa, mi a csodát tegyek még rád, hogy olyan legyél, mint benn a városban a fák? Semmit. No látod, nincs is nekem semmim se, amit rád tehetnék. Pamm ... pam ... nincs a csodát... mégis eszembe jutott valami. Várj csak, ide betettem, itt kell lennie ezen a polcon a dobozban, vagy egy éve nem nyúltam hozzá. Átkötünk rajta egy cérnát, mintha angyalka vagy üvegházikő lenne, csak ez az egy van, felrakom a tetejedre, a fő helyre. A borhoz nem nyúlok, amíg meg nem sütöm ezt a vén kakast. Hát elég vén, az egyszer biztos. Arrébb raklak te fa, mert nagy meleg van. Még nem láttál sohasem kakassütést. Hát csak nézzed. Ebbe a vasládába teszem a zsírt, a kakast már délután megfőztem, még mielőtt téged behoztalak volna az erdőből, mert nem akarok rágódni rajta. Az én fogaim nagyon odavannak már, ez a három díszeleg csak. Makacs fogak, ezekkel fogom megrágni az 43
