Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 2. szám - Kertész József: Költősors (vers)

Ugyanúgy születsz, mint az ember: viaskodva a végtelennel, törpeséggel és hatalommal, kételyekkel és bizalommal s a mindennapi fényességért küzdve teremsz meg

— pipitér.

Kertész József: KÖLTÖSORS

Boldog, ki égni nem tudott, de nekünk fáklya-sors jutott. Folyton lobogni, égni, fogyni, sötéten, ködön át ragyogni, őrt állni, magánosán, árván, vad belső tüzek s kínok árán, sose lankadva, büszkén állva, széllel, viharral szembeszállPa.

Vívni jobblétért, szabadságért, sose magunkért, mindig másért. Világítani tiszta lánggal birkózni makacs butasággal.

Fényleni örök intőjelnek, hogy páran, akik ránk figyelnek az igaz utat el ne vétsék és meg ne ejtse a sötétség, aki szomjas a tiszta fényre lásson, ne lépjen sose félre.

— Jutalmunk néhány jóság-morzsa, ez a mi sorsunk, költők sorsa.

Áldott legyen mind, százszor áldott, ki küzdelmünkben mellénk állott, s megfürödve a tiszta fényben ivelünk érzett a szenvedésben.

Mert szent a költő lángolása, emberség, szépség fényforrása. Önlelkünk árán fogyunk, égünk, cseppenként hullik el a vérünk. . .

— És küszöbén az elmúlásnak

a szent fényt tovább adjuk másnak. Ez a mi sorsunk, költők sorsa s jutalmunk: néhány részvét-morzsa. Kifizetve a koldusrésszel, sírba dőlünk egy sercenéssel.