Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - Debreczeni Imre: A jógázó (elbeszélés)
húszfillérest. Néha-néha még ma is előfordul, hogy provokálni próbálják. És milyen olcsó trükkel. Egy zöldfülű kezdő talán beugrana nekik, de ő? Nemrég volt egy esete. Megállítja egy illető a folyosón, s miután meggyőződik felőle, hogy nem hallja más, a füléhez hajol: — Mi a véleményed a románokról? — kérdi súgva. Azonnal kapcsolt, s visszakérdezett: — Mi a tiéd, elvtárs? — Ügy eltűnt az illető, mintha ott sem lett volna. Nevetett, de bosszantotta, hogy eny- nyire naivnak nézték. Lehunyta szemét, s megkezdte szokásos, napi önvizsgálódását. A sajtót elolvasta, a fontosabb cikkeket kétszer is, a híreket meghallgatta, elszámolt a tagdíjakkal — ez a pártmunkája, az oktatást lerázta, exponálják magukat mások, ő eleget exponálta magát -— az elszámolás forintra egyezett, persze, mint mindig. A termelési tanácskozáson felszólalt, no, nem szorosan a tárggyal kapcsolatban, ő nem frakciózik senki kedvéért, majd bolond lesz vitatkozni, mit tudni az igazgatónak lesz-e igaza, vagy a főmérnöknek. És ha a főmérnök lesz az igazgató? Azt javasolta, hogy a vállalat kollektívája táviratilag fejezze ki tiltakozását az ENSZ-nél a ciprusi atrocitások miatt, s bélyegezze meg az agresz- szorokat. Az ilyesmiből soha nem lehet baj, s hogy ki az agresszor, azt ő nem mondta. Az egyeztető bizottságban is megtette kötelezettségét. A többiekkel együtt ő is az igazgatói határozat mellett foglalt állást. A szakszervezet munkájáról készülő értékelő jelentésén is csiszolgatott még, de nem adta tovább. Érlelni kell az ilyesmit, kétszeresen ügyelni a leírt szóra. Az írás megmarad. Az ellenforradalom idején éppen elégszer olvasták a fejére korábbi felszólalásai balosságát, de a jegyzőkönyvek eltűntek, valaki bölcsen elégette őket. Lehunyt szemmel fekszik az ágyán, nem a bal oldalán, mint az ötvenes évek elején, nem is a jobbon, mint ötvenhat nyarán, hanem' pontosan középütt és hanyatt. Rég ilyen helyzetben alszik már, és tudja, hogy reggel így fog felébredni. A szögek sem sebzik meg, pedig hegyesek, akárki kitapogathatja. — Akárki? — Ijedtében felült. Agyában a tapasztalatcsere-mozgalomnak a Társadalmi Szemlében imént olvasott, egészen még meg nem emésztett értékelése kavarog. A kavargásból mondatok formálódnak: „Közkinccsé kell tenni legjobb módszereinket, s gondoskodni kell széles körű elterjesztésükről. Többek között, ebben is különbözik a mi világunk a kapitalizmusétól, ahol üzleti érdekből eltitkolják, vagy éppen elsikkasztják a fejlett módszerek átadását. — Üzleti érdekből? De hiszen nekem soha, még akkor sem, amikor személyzetis voltam., egyetlen fillér... — formálja a szót hangtalan. Érzi, a Kép nézi. Nézi és látja. Reszketni kezd. A bal combjába belebök egy szög. Ijedten húzódik a másik oldalra. Akkor a jobb combjába. A kapcsoló után tapogat, s ekkor váratlanul villám cikkan a fejében, s felszikrázik a mentőötlet. „Hiszen ez nem is módszer még, csak kísérlet. Egyszerű kísérlet. Ügy bizony, mert a jobb oldali deszkában nyolcvanas szögek vannak, a bal felőliben meg csak hetvenesek.” De vajon nagyobb-e ennyivel napjainkban a jobboldali veszély? És na- gyobb-e egyáltalán? Vagy mégis a bal volna nagyobb? Mikor is nyilatkoztak erről az illetékesek? ... Néhány szúrás árán kikecmergett az ágyból, sajgó testét tapogatva kuporodott a fotelbe, de hiába takarta el a szemét, érezte, hogy a Kép látja. Arra ébredt, hogy valaki rázza. A felesége volt. Hajnalodott. 30
