Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 1. szám - SZEMLE - Csikós József: Kónya Lajos: Égen - földön
Kónya emberi közelségben, szinte név szerint beszél a bányászokról, a vájárok, aknászok munkájáról, (Felfelé az aknából, A bányamester otthon, Derű, Utolsó fejezet), az emberrangú szerszámokról, csákányokról, ácsolatokról, gyermeki ámulattal és frisseséggel majdnemhogy „rácsodálkozik” a földalatti „külön” világra valahányszor (Megindulnak a csillék, Az ácsolatnak, Csillag). Első olvasásra az volt a benyomásom, hogy nyugodt, „vasárnapi” költészetet írt Kónya, a szó békés, éppencsak nem dologtalan értelmében. Különösen erre az ítéletre engedett következtetni a kötet címadó versciklusa, az Égen- földön. Modern elbeszélő költeménynek is felfogható ez a 128 nyolcsorosból álló mű — a költő horizontális életrajza. Laza kronológiával egymás mellé rakott kis remekművek mesélnek a költő rokonairól, egyszerű zselléremberek gyötrelmes életéről, az öreganyák, nagyapák, a szülők sorsán át egy „égen- földön” való monumentális festmény részleteiben gyönyörködhet az olvasó. A lázadó gyermekkor emléke, az ébredő, első szerelem íze, s e kettő ellenpontjaként, a vad háború képei elevenednek meg a ciklusban. Korábbi szülőföldi emlékeinél mélyebben és erőteljesebben vall az emberré növesztő évek nehézségeiről, az eszméről, aminek szolgálatába áll. és őszinte szóval ír a hibákról, következményeikről, önmaga talaj tvesztettségét és magára találását az új rendben ezek a nyolcsorosok mondják el legmegnázóbban és legemberibben. Csak két sort hadd idézzünk ebből a gazdag ciklusból, ami a költő alaphangját, mentalitását világítja meg, és keserűségben, örömben, gyötrelemben megjárt eddigi életútjának legfőbb jelmondata: „Egyetlen fegyverem a jóság, egyetlen pajzsom az idő.” (Égen-földön, 54.) Végezetül hadd térjünk vissza első megállapításunkhoz. Igazi költő harcos bizakodását, derűs optimizmusát, közösségi és emberi érzületét, örökké változó, jobbá alakuló világát mutatja ez a kötet. Méltón írhatja ciklusa utolsó nyolcsorosában Kónya Lajos: „A boldogság mégis közöttünk, s belőlünk termeli a mesét, kezünk nyomán virul ki földünk, s megfogva kedvesünk kezét, állunk a gyöngyház-szín tavaszban, barackvirágok szirma száll, s a szív úgy érzi halhatatlan, elszáll fölötte a halál.” (Égen-földön, 128.) (Szépirodalmi Kiadó, 1964). Csikós József 122
