Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A Szentivánéji álom értelméről

képviselő szereplőjét. Ezek a szereplők sem lényegükben, tartalmukban, sem funkciójukban nem olyanok, hogy jogunk lehetne átutalni őket a létező, vagy nem létező szellemvilágba, a mesék birodalmába, mert a földkerekség bármelyik erdejében, Görögországban, vagy Angliában, vagy az Amazonas mentén a természet vegetációjának ritmusában, és e vegetáció meghatározott időszakában nagyon is jelenvaló, konkrét működő erők, tények-lények és nem a nekirugaszkodó költői fantázia-világ szüleményei csupán. Olyan antropomorf megfogalmazásai a természet csodás világának, amelyek annak belső összefüggését intellektuálisan feltárják és egyben a mi hétköznapi gondolkodásunk számára is realitássá válhatnak éppen e megfogalmazásuk révén. Mindenegyes nem emberszerű szereplő a darabban a természet valamelyik aspektusának komplexebb, vagy kevéssé komplex megjelenítője. A költő ezzel az alkotó módszerével, amit az V. felvonás elején oly gyönyörűen ki is fejt és le is leplez, a név nélküli valóságokat, a légi semmit „állandó alakkal, lakhellyel és névvel ruházza fel”, azaz jelképeket teremt a megfoghatatlan megfogására, kifejezésére.

Puck és a tündérek megjelenése amolyan elegáns színpadi bemutatkozás-féle saját lényegükről és funkciójukról.

E tündérvilág közelebbről a tavaszi-nyári természet elbűvölő bája; üde- sége, virága, illata, harmata, termékenyülő nőisége, amely hegyen-völgyön, tüskön-bokron, kerten-berken, tűzön-vizén, stb. mindenütt ott van: madár nem járt helyeken is, mint a Tavasz-, a Nyár-Tündérkirálynő apró apród- nője, és száll, száll a Holdnál sebesebben fűre-fára, virágra gyöngyöt har- matozva. Ez a tündér a természettündér, másként: a tündéri természet elbájoló tárulkozása észrevétlenül, aprón mégis csodás nagyságában, országokra, sőt földrészekre kiterjedő méretekben és egymásutánban. És mindez költői jelképben kifejezve: a harsogó Tavasz és Nyár tündére, de a valóságban a maga pompájában igéző, tenyésző természeti világ, a Tavasz derűje, mosolya, virága mind, ki előtte jár hírnökként királynőjének, Titániának.

Puck és Oberon viszonya és világa ugyanaz, mint a tündéré és Titániáé, csak más előjellel és jelleggel. Alakjuk és minden pereputtyuk a természet férfiúi termékenyítő aspektusát képezik. Az erjesztő, nemző erőt, ahogy Ady mondaná: a vérmuzsikás, csodálatos harcot.

Puck az éj víg vándorának nevezi magát tündértársának való bemutatkozásakor, aki Oberont megnevetteti, s rászedi a mént kancaló nyerítését utánozva, és megtréfálja a tütüzgető vén anyót.

Így e hírnökök, az előfutárok alakjával közelebb jutunk Titánia és Oberon alakjaihoz is, illetve alakjuk lényegéhez. A tenyésző tavasz-nyár-természet két komplex ellensarkai: Titánia és Oberon civódnak egymással, kölcsönös szerelmi sérelmek miatt — Oberon elillanva Phillidának búgott szerelmet, és Hippolytának, a csizmás amazonnak volt titkon a szeretője, Titánia pedig Théseust szerette, és kedveli a „váltott gyermeket” — akár egy valódi modern házasságban, és féltés-dühükben nem ülnek nászt a nyár kezdete óta. Ez a nevezetes nyárkezdet 1594-ben volt, s amelynek alapján a darab keletkezési idejét is kikövetkeztette Malone, és amelyik olyan kegyetlen rossz emlékként élt a nép emlékezetében, terméketlensége, tömegnyomora,

88