Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A Szentivánéji álom értelméről
A darabnak ebben a részében van két fontos zárójeles sor, amelyben utalás történik a párválasztás májusi ünnepére: „(Hol téged egykor s a kedves Helénát, Találtalak volt május ünnepén)” (24:14 o.) Most menekülésükhöz ugyanitt adnak egymásnak találkát. Ez a szövegrész ellentétben van a IV. felvonás első színének az alábbi soraival, amelyeket Théseus intéz Egeushoz: „Ügy lesz, korán fölkeltek nézni május Ez ünnepét, s meghallva szándokom, Előre jöttek, itt üdvözleni. —” (24:62 o.) Ez utóbbi sorok értelmében a darab cselekménye ugyancsak május ünnepén játszódik, mint történt az első találkozásuk is a szerelmeseknek. Ez a találkozás pedig a múltban történt, ez csak úgy lehetséges, ha egyik az egyik év, a másik a másik év májusi ünnepén történt. Ezzel a magyarázattal a szövegben konkrétan adott időzavar érthetővé válnék ugyan, de ez újabb problémát hoz magával. Még pedig azt az ellentétet, amely e szöveghelyből és a darab lényegét kifejező egész címéből adódik. A darab címe Nyárközép- éji álom, és május elsejét nehezen tudjuk kronológiánkban a nyár közepével azonosítani. A nyári napfordulóhoz kapcsolódó párosodás rituális ünnepsége, amelyről magas áttétekkel a darab is szól, azt bizonyítaná inkább, hogy Shakespeare kissé elszunnyadt, és ebből fakad ez az ellentmondás. Egyébként a darab érdemi mondanivalója szempontjából ennek az ellentmondásnak, csak úgy, mint több másnak is még nincs különösebb jelentősége. Az első felvonás második színében még bemutatkoznak a kézművesek • is, akik majd Pyramus és Thisbe közjátékának a szerepeit lesznek hivatva eljátszani, megjelenésük és létük problémátlan, érdektelen és lényegtelen. A pőrére vetkeztetett első felvonásból a háttérré fakult folklór és mitológiai reminiszcenciákon túl egyetlen egy pszichológiai probléma marad meg: Hermia belső lelki szenvedése, amelyet a szerelem jötte hozott meg számára, mint általában bizonyos életszakaszban és állapotban minden ifjú számára, akkor is, ha semmiféle társadalmi gátak nem állnak fenn. Az örök szerelmes belső vívódása az, amit Shakespeare megábrázol lélektanilag szereplőiben, amely számtalan oki nyalábból tevődik, tevődhet össze. De most már tovább kell lépnünk a második felvonásba. Ennek első ezíne erdő. Ezzel még magában a valóságban maradunk, de a cselekményt vivő és megjelenő tündérrel, valamint Puckkal már látszólag kilépünk a realitások világából. Ez a kilépés valóban csak látszólagos, mert a tündér és a kohold, mindkettő és a később fellépők mindannyian, mind a természet világát, tehát nem természetfölötti, hanem nagyon is reális világot reprezentálnak, képviselnek, szakszerűbben: jelképeznek. A természetet néhány szereplőn keresztül vonultatja fel Shakespeare, de hisz tehetne-e mást? Világos, hogy nem vonultathatja fel a komplex természetet sem méreteinél, sem bonyolultságánál fogva, hanem annak csupán néhány karakterisztikumát 87