Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A Szentivánéji álom értelméről

akár a Shakespeare-korabeli, akár a mai ókortudomány nyújt, illetve nyújthat. Ez a meggyőződés akkor formálódott ki bennünk, amikor valóban végignyomoztuk filológiáikig a mitológiai előzményeket és vonatkozásokat, és ezeken keresztül próbáltunk a mondanivaló szövevényére fényt deríteni. Mert például Théseusról THOMSON nyomán és a többi, rá vonatkozó szakiroda- lom alapján hiába tudjuk azt, hogy nem csupán mitológiai alak volt, hanem élő, történeti személy, Athénnek időszámításunk előtt kb. 1230-ban királya, akinek a személyéhez óriási mérvű mondakör kapcsolódott, éis amelyből csupán egyik az amazonokkal vivott harca, s amiből Shakespeare darabja kiindul. De ez csupán egy mag, belőle azonban a műalkotásnak egy egészen más fája nő ki Shakespeare keze nyomán. Így akár a kommentárok, akár mi hiába adjuk, illetve adnánk meg a szereplők lexikális körülírását, ezzel a darabban betöltött funkciójuk még homályban marad. A Szentivánéji álom kölcsönzött felületi és vegyülék-mitológiájával csak úgy tudunk mit kezdeni, túl az eredeti gyökereken és elemeken, ha ezeket akár figyelembe véve, akár mellőzve: a darabban körvonalazott és megábrázolt formájukban közelítjük meg. így nemes filológiai passzió léhet Shakespeare forrásainak feltárása, de ennél a műnél ez nem sokat segít a megértésben. Régi és közkeletű, de érvényes megállapítás az, (hogy a források szempontjából a Szentivánéji álom majdnem hogy közömbös, de ezt a régi tapasztalati igazságot már az eddig elmondottak is megerősítik, mert mint látjuk, sem a folklór, sem a mitológiai megközelítés önmagában nem ad igazi alapot a mű megértéséhez, csupán kiindulásul szolgál, és velejében csak pszichológiailag kereshetjük meg a mű teljesebb értelmét, értelmezését.

A mű pszichológiai vizsgálatához előre kell bocsátanunk ugyancsak néhány gondolatot magáról az emberről, amiket GEGESI Kiss Pál akadémikus olyan klasszikusan fogalmazott meg A művészet jelentőségéről c. tanulmányában (19): „A művészetet az ember teremtette, az ember műveli, az ember gyönyörködik benne. Ember nélkül nincs művészet. így hát ha nem értjük az embert, lényegében nem lehet megérteni a műveket sem és a művészet jelentőségét sem.”

Az ember izgalmait nemcsak mozgásra, cselekedetekre tudja átváltani, hanem magasabb fokú absztrakciókká is. Az ember izgalmait nemcsak megélni, átélni és kiélni tudja, hanem elvont jellé is átalakítani, szignál-Iá alakítani is. „Az ember tehát jel-teremtő lény.

Az elvont jelteremtés két nagy rendszerben történik. Az egyik az ember érzelmi világa, a másik az ember intellektuális, értelmi, fogalmi világa.” Az ember érzelmi rendszere izgalmának a jelei: ,,a művészeti alkotások.”

Ilyen művészeti jelteremtésre nem minden ember képes, csupán a nagy alkotók, bár az egészséges emberi szervezetben az érzelmi és az intellektuális rendszer, azaz e két nagy jel- és jelző-rendszer szorosan egybekapcsolódó egységként működik, mégis kétirányú fejlődést produkál: a tudományosat a gondolati és a művészetit az érzelmi jelrendszer. Természetesen e két szféra élesen és teljesen nem különül és különíthető el, csupán egyik, vagy másik dominanciája érvényesül.

„A művészeti remekművek komplex jelek. Olyan komplex jelek, amelyekkel a művész a valóság több irányú és többféle minőségű ingerére keletkezett teljes emberi izgalmát alakította egységes jellé.”

82