Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A Szentivánéji álom értelméről

tősebb dramatikus néphagyományunknál, jeles-napi szokásunknál megtalál­hatjuk. Így a regöléssel dramatizált téli napforduló alkalmához a karácsony, a tavaszi napfordulóéhoz a húsvét ünnepköre társult. Ha a párossodás eme ősi, nyári napfordulós hagyományának a környezetébe helyezzük a Szent- ivánéji álmot, azonnal természetesnek tűnik az, hogy a mű egész cselekménye, mondanivalója, hangulata ennyire egyértelműen ilyen jellegű és síkú. Oberon és Titánia antropomorfizált alakjában a civakodó, viszálykodó, egymással dialektikus harcban álló természeti erők jelennek meg Shakespeare jelkép- rendszerében, és a maguk lényegében és funkciójában, hatásiszférájuk­ban ugyanazt reprezentálják, mint a különböző szintű, élethelyzetű és sze- rencséjű, valamint társadalmi képletű szerelmesek, akik hol beleszeretnek egymásba, hol kiszeretnek egymásból, hogy újból egymásba szerethessenek. Más vetületűben, de ugyancsak ezt a világot reprezentálja a Pyramus és Thisibe tragikus kimenetelű ősi, de itt csak betét-jellegű közjátéka is, és megint más vetületűben a pajzán kohold, Puck ténykedése s csínytevése, a Babavirág,- Pókháló, Moly és Mustármag nevű tündérek lényükhöz tar­tozó fungálása is, nem kevésbé a színészparodizáló kézműves szereplők megjelenése is. A párválasztás ősi hagyományából közelítve a darab így ugyan nyíltabbá válik, de teljesen mégsem nyílik meg előttünk. Mégpedig azért nem, mert nagyon tompa, fakó háttérként van jelen csupán a reneszánsz konvenciói­nak megfelelően szalonképessé, udvarképessé tett shakespeare-i koncepció­ban. A párválasztás ősi hagyományának ez a gyakorlata már Shakespeare korában sem volt szalonképes társadalmilag, még kevésbé lett volna az a színpadon. Ezért kellett olyan jelképrendszerré átfogalmazni, amelyik magán viseli a kor jegyeit, udvarképes és egyben kielégíti annak igényeit is. A mű folklór hátteréhez, illetve feldolgozási szemléletéhez itt talán elég is ennyit mondanunk, mert hiszen tüzetesebb kifejtéséhez sem terünk, sem időnk nincs, másrészt pedig a folklorisztikának ezzel az ősi népszokás­sal foglalkozó hatalmas mérvű nemzetközi incdalma van. (16, 17, 18) Ha csak néhány gondolat erejéig is csupán, szólnunk kell a mű mito­lógiai hátteréről is komplex hármas szemléletünk megalapozása érdekében. E problémánál abból az alaptételből kell kiindulnunk, hogy lényegében a Szentivánéji álom-nak a „mitológia” ősi funkciójának megfelelő igazi mito­lógiája nincs. Ez egy kissé szokatlanul és merésznek hangzik, mert hiszen a darab szereplőinek jórészét Shakespeare a mitológiai vagy félmitológiai hagyományból kölcsönözte, természetesen korának felfogásában és annak korlátáival. Ez a kölcsönzés azonban jóformán és többnyire a szereplők nevére, vagy az egyes szereplőknek néhány attribútumára szorítkozik csupán. A kölcsönzött szereplők, illetve nevek jóformán csak üres skémák, ame­lyeknek specifikus tartalmat és funkciót Shakespeare szimboreolizációja, alkotó képzelete ad. Ez alól csupán Pyramus és Thisbe közismert, kölcsön­zött közjátéka kivétel. Éppen ezért a darabot belső értelme felől megköze­líteni maradéktalanul a mitológiával sem lehet, mert hiába járunk utána tel­jes filológiai hűséggel és nyomozással az antik, vagy kevésbé antik előzmé­nyeknek, ez inkább útvesztőt jelent, sem mint megoldási kulcsot. Már itt határozottan kimondhatjuk, hogy a mű megértésének az igazi kulcsa magában a darab szereplőiben rejlik, és ezeknek is abban a koncepciójában, amelyben ezeket Shakespeare megfogalmazta. Nem pedig abban, amit róluk 6 ÉLETÜNK 81

Next

/
Thumbnails
Contents