Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A Szentivánéji álom értelméről
tősebb dramatikus néphagyományunknál, jeles-napi szokásunknál megtalálhatjuk. Így a regöléssel dramatizált téli napforduló alkalmához a karácsony, a tavaszi napfordulóéhoz a húsvét ünnepköre társult. Ha a párossodás eme ősi, nyári napfordulós hagyományának a környezetébe helyezzük a Szent- ivánéji álmot, azonnal természetesnek tűnik az, hogy a mű egész cselekménye, mondanivalója, hangulata ennyire egyértelműen ilyen jellegű és síkú. Oberon és Titánia antropomorfizált alakjában a civakodó, viszálykodó, egymással dialektikus harcban álló természeti erők jelennek meg Shakespeare jelkép- rendszerében, és a maguk lényegében és funkciójában, hatásiszférájukban ugyanazt reprezentálják, mint a különböző szintű, élethelyzetű és sze- rencséjű, valamint társadalmi képletű szerelmesek, akik hol beleszeretnek egymásba, hol kiszeretnek egymásból, hogy újból egymásba szerethessenek. Más vetületűben, de ugyancsak ezt a világot reprezentálja a Pyramus és Thisibe tragikus kimenetelű ősi, de itt csak betét-jellegű közjátéka is, és megint más vetületűben a pajzán kohold, Puck ténykedése s csínytevése, a Babavirág,- Pókháló, Moly és Mustármag nevű tündérek lényükhöz tartozó fungálása is, nem kevésbé a színészparodizáló kézműves szereplők megjelenése is. A párválasztás ősi hagyományából közelítve a darab így ugyan nyíltabbá válik, de teljesen mégsem nyílik meg előttünk. Mégpedig azért nem, mert nagyon tompa, fakó háttérként van jelen csupán a reneszánsz konvencióinak megfelelően szalonképessé, udvarképessé tett shakespeare-i koncepcióban. A párválasztás ősi hagyományának ez a gyakorlata már Shakespeare korában sem volt szalonképes társadalmilag, még kevésbé lett volna az a színpadon. Ezért kellett olyan jelképrendszerré átfogalmazni, amelyik magán viseli a kor jegyeit, udvarképes és egyben kielégíti annak igényeit is. A mű folklór hátteréhez, illetve feldolgozási szemléletéhez itt talán elég is ennyit mondanunk, mert hiszen tüzetesebb kifejtéséhez sem terünk, sem időnk nincs, másrészt pedig a folklorisztikának ezzel az ősi népszokással foglalkozó hatalmas mérvű nemzetközi incdalma van. (16, 17, 18) Ha csak néhány gondolat erejéig is csupán, szólnunk kell a mű mitológiai hátteréről is komplex hármas szemléletünk megalapozása érdekében. E problémánál abból az alaptételből kell kiindulnunk, hogy lényegében a Szentivánéji álom-nak a „mitológia” ősi funkciójának megfelelő igazi mitológiája nincs. Ez egy kissé szokatlanul és merésznek hangzik, mert hiszen a darab szereplőinek jórészét Shakespeare a mitológiai vagy félmitológiai hagyományból kölcsönözte, természetesen korának felfogásában és annak korlátáival. Ez a kölcsönzés azonban jóformán és többnyire a szereplők nevére, vagy az egyes szereplőknek néhány attribútumára szorítkozik csupán. A kölcsönzött szereplők, illetve nevek jóformán csak üres skémák, amelyeknek specifikus tartalmat és funkciót Shakespeare szimboreolizációja, alkotó képzelete ad. Ez alól csupán Pyramus és Thisbe közismert, kölcsönzött közjátéka kivétel. Éppen ezért a darabot belső értelme felől megközelíteni maradéktalanul a mitológiával sem lehet, mert hiába járunk utána teljes filológiai hűséggel és nyomozással az antik, vagy kevésbé antik előzményeknek, ez inkább útvesztőt jelent, sem mint megoldási kulcsot. Már itt határozottan kimondhatjuk, hogy a mű megértésének az igazi kulcsa magában a darab szereplőiben rejlik, és ezeknek is abban a koncepciójában, amelyben ezeket Shakespeare megfogalmazta. Nem pedig abban, amit róluk 6 ÉLETÜNK 81
