Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 1. szám - Z. Szabó László: Kék ég árnyékkal (Útijegyzet)
óra óta rendszeresen fújó meleg szói meg nem csattogtatná a görög lobogót. Egy pillanat alatt itt vagy korunkban. Az antik világból visszatértél, és most, éppen a lobogó láttán érted, hogy miért néz ferde szemmel, kicsit gyanúsan rád az athéni ember, ha németül szólsz. Glezosz jut eszedbe, aki 1941. május 31-én az itt lobogó horogkeresztes zászlót lelopta, s helyébe a görögöt tűzte. E zászló néked, de a görögség alsóbb rétegeinek is őt idézi. (Délben a szálló tulajdonosával beszélgetünk. Ö Budapestet idézi, mert néki csak az jelenti Magyarországot, meg a labdarúgás — még mindig Puskás és Kocsis —, én meg akaratlanul Glezosz nevét ejtem ki a lobogóra gondolva, mire ő azt válaszolja: kommunista. És micst Moszkvában van.) Éget a nap, amikor leereszkedünk a Fellegvárból. A csapból folyó nero ihatatlan; alig várjuk, hogy leljünk egy hűsítő italt áruló gyereket. Aztán gyors lábakkal tovább. Az Agarán járunk. Emlékek sora: szobrok, reliefek, a csodálatos ívű és hajlatú vázák, az ókori görög életet megelevenítő fekete-fehér rajzok. A leletek mérhetetlen gazdagsága a nemzeti múzeumokban fogad. Ma már csak jegyzetek nyomán lehetséges a pontos visszaemlékezés, s a megtekintés pillanatában, miként az első este, most is jelentkezik követelődzőén Magyar- ország. Az egyik sírlelet anyagát nézzük D-vel, amikor hirtelen, de erőszakosan is Fenékpuszta jelentkezik. Milyen furcsa! — gondolom. És az jut eszembe: amikor Passuth László elmesélte, hogy legközelebbi regényének, amelyik Nagy Theodorikról szól, három központja lesz: az Örök Urbs, Róma, Bizánc és Fenékpuszta, magamban mosolyogtam. Hogy kerül e két ókori metropolis mellé ez az eldugott magyarországi fészek? És most itt, Athénben éppen ennek a magyarországi lelőhelynek a képe tolakszik elő, ahogy a sírleletet vizsgálgatjuk. Igaz, kicsit keserű íze is van a találkozásnak. Hiszen az jut eszembe, hogy itt milyen bőséges az anyag a miénkhez képest! Szobrok, szobrok, szobrok. Többnyire ismertek művészeti kiadványokból. Aztán hirtelen nagy meglepetésre: az egyik teremben bronzszobrokra bukkanunk. Az artemisioni partoknál találták ezeket az alkotásokat. Az élet elevensége, a pillanat szenvedélyének megformálása legfőbb értékük. A kis zsokéfiú megalkotásakor a lóverseny iramát, a hajsza túlfeszítettségét akarta kifejezni a művész. És akarva-akaratlanul is megőrizett a szobor nagyszerűségén kívül még valamit: kultúrtörténeti dokumentumot is, azt, hogy i. e. II. évszázadtól az olimpiai játékok egyik fő száma a gyermekek versenylovaglása lett. Sophokles* unokái Már beköszöntött az alkony nélküli görög est, amikor elfoglaljuk helyünket D-vel a Herodes Atticus-színház nézőterén az Akropolis lábánál. Festival Atinon 1963. — Athéni Festival 1963. — olvasom a jegyen. Mögöttünk a sok színnel kivilágított fellegvár, körülöttünk ötezer néző a világ minden tájáról. Hangzavar, bábeli egyveleg. Aztán kialszanak a reflektorok, s az ősi színpadon, a régi oszlopok között megjelenik Anna Syno- dinou. Megkezdődik Euripides Helénájának előadása. *A szerző kívánságára a görög neveket nem a jelenlegi akadémiai helyesírási szabályzat szerint szedettük. 5* 67
