Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - Landgrebe, Erich: Az óriásbébi (Elbeszélés. Fordította: Szabó Jenő)

Sohatt ott feküdt az Óriás közvetlen közelében. Az Óriás váratlanul azt kérdezte:

„Mit gondolsz, szabad a katonának hibáznia a lövésnél?”

„Bizonyára” — válaszolta Schatt és figyelmesen nézte az egykori favágó, útmunkás és bútorcsomagoló jólelkű arcát, amint az ujjával lyukat próbált fúrni a jeges földbe és nem emelte fel pillantását — „De mit akarsz vele?” „Ügy értem” — mondta a Bébi — „ha hibáz, akkor adós egy tölténnyel?” „Ostobaság” — válaszolta Schatt. — „Mindenki úgy lő, ahogy tud. Ha mellé megy, hát mellé megy, de emiatt nem lesz adóssá.”

„Én nem úgy értettem, hogy mellé megy” — mondta a Bébi — „hanem úgy, hogy célzott ugyan, de . . .”

„Értem” — szólt Schatt — „Azért kérded, mert te minden lövésnél behunyod a szemedet?”

„Nem” — mormolta halkan a Bébi.

„Mondd meg pontosan, mire gondolsz?”

„Ügy értem” — mondta az Óriás nehézkesen és kínlódva, hogy megtalálja a szavakat — „mi az eset akkor, ha a katona szándékosan odalő, ahol nincs ellenség? Akkor sem tartozik a tölténnyel?”

„A katona néha idegesen és a levegőbe lő. Ennek semmi jelentősége sincs”

— válaszolta Schatt és az Óriás homlokán verítékcsepeket fedezett fel.

„Igen” — mondta a Bébi — „de tegyük fel, hogy odalő, ahol nincs ellenség

— vagyis van, de nem olyan ellenség, amelyről neki beszéltek..

Schatt belenézett az Óriás nagy, nyílt arcába és így válaszolt: „Azért haditörvényszék elé kerülsz és az halált jelent”.

„Akkor meg kell halnom” — szólt az Óriás.

„Maradj most békében” — mondta Schatt. — „A barátod vagyok. Mi mindnyájan a barátaid vagyunk, Bébi. Tudom, haragszol a tegnapiak miatt. De nem lehet minden ostobát agyonlőni!”

„Nem haragszom” — válaszolta az Óriás nyugodtan. — „Egyáltalán nem haragszom, de rendnek kell lennie. Nem adta vissza a képet!”

„Tudod jól, hogy Menyét milyen aljas. Felejtsd el!” — mondta Schatt. „Igen” — válaszolta az Óriás. — „Igazad van. Nem fogok rágondolni!” „Gyere” — szólt Schatt. — „Tovább kell mennünk! Óvatosan!”

„Szóval a katonának nem szabad ellőnie egyetlen töltényt sem, ha nem az ellenségnek szánta?” — kérdezte újból a Bébi.

„Hiszen mondtam már, hogy nem szabad. És ezt válaszolnák összes többi barátaid is. Most pedig figyelj, kivilágosodott, bármelyik pillanatban tüzet kaphatunk.

Schattnak igaza volt, a nehézségek ezen a reggelen még csak ezután következtek. Balról erős tüzet kaptak és támadniok kellett, hogy egy gépfegyvert elhallgattassanak. Az ellenség körülbelül ugyanolyan erős; lehetett, mint ők és keményen támadott. Az Óriás jobbra húzódott, Schatt pedig egy aknavető tűzvédelmét vette át. Amikor megint ideje volt, körülnézett, észrevette a készülő borzalmat. Bár az általános támadás közepén szinte magától értődőén játszódott le, volt valami dermesztőén nagyszerű benne, a pan59