Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 3. szám - SZEMLE - Két vélemény Weöres Sándorról - I. Weöres Sándor: Tűzkút (Kulcsár János)

a költő A szörnyeteg koporsója című versében, amellyel a békeharc oltárán áldoz az antifasizmus elvonatkoztatott istenének. Kár, hogy ez a versfüzér sokkal kevésbé konkrét, mint például a Terror c. költeménye, amelyből megtudhatjuk, hogy a „nép jajong négy világtájba”, és a költő a szonett végén így vonja le a tanulságot:

„A jó nem múlhat el, s a rossz csak pillanat, de jónak útja nincs, ahol e rém böfög s nyomorult létben a rossz pillanat örök.”

Az olvasók bizonyára velem együtt sajnálják, hogy a költő nem mondja meg. időben és térben hova kell ezt a terrort helyezni?

Csak futólag szeretném itt megjegyezni, hogy Weöres Sándor világnézeti bírálata már meglehetősen tekintélyes múltra tekint vissza. Mint egyik legalaposabb és legélesebb kritikát, hadd említsem meg Szigeti Józsefét, Magyar líra 1947. című tanulmányában, de Halász Gábor már 1939-ben felhívta figyelmünket arra a tényre, hogy Weöres Sándor az embertelenséget örökkévalónak stilizálja át. A költő darabokra törve látja a világot (talán mert saját belső világa tört darabokra!) és ennek eredményeként töri össze valami furcsa logikával a formát, vele magát a verset is. így lesz belőle öregedő fejjel is újra meg újra az értelmetlenségig hajszolt „modern” formabontás fenegyereke, aki ilyen strófákban fejezi ki önmagát:

„aztán éjszakára .................................

m

erve soksz .......................................

m

ert ..........................................................

álm ..........................................................”

(Egérrágta vers)

Tételezzük fel, hogy ez játék. Ne kérdezzük meg azt se, hogy némely költők miért a játékaikat, miért nem közérdekű mondanivalójukat jelentetik meg kötetben. Ne vessük fel a lektor felelősségét se. Adassék tisztelet a formai útkeresésnek, és követeljünk megértést minden művészeti kísérlet számára. Weöres némelyik versénél azonban az az érzésünk, hogy kísérlete pusztán az olvasó türelmére irányul: meddig bírja? Nézzünk meg egy példát:

„Kordén megy a hegybe a sajtár qip

qip qip qip qip

rt szőlő venyige kacs f”

(Tapéta és árnyék)

A Fairy Spring ciklusról még annyit, hogy ezekben a versekben a szerző messze túlmegy „a partokon, a réteken” történő „tavaszi játszadozás” vissza- álmodásánál, amelyre a bevezetőben utal. A nemi élet egyes problémái irodalmi témaként sem szokatlanok, és az antik görög—római költészetben a poéták is szívesen megverselték néhány motívumát. A baj tehát nem a témaválasztásban gyökerezik, hanem sokkal inkább ott, hogy Weöres Sándor tőle szokatlanul csekély megformálási igénnyel, túlzottan nagy terjedelemben és végletesen naturalista módon ír meg olyan epizódokat, amelyek ugyan hozzátartoznak mindnyájunk életéhez, de beszélni róluk társalgás közben nem szokás. A ser119