Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - Rácz János: Eső után (Elbeszélés)

egy bácsival csónakon halászni mentünk. És képzeld el, utána bográcsban halat főztünk. Indulni akartunk hazafelé, amikor nekieredt az eső. A közelben volt egy kunyhó, oda szaladtunk. Benne volt a csősz bácsi is. Olyan érdekes dolgokat mesélt. Nagyon sokat nevettem. És adott dinnyét.

Nagymama megterítette az asztalt.

— Gyertek enni! Ezután a nagy ijedtség után jólesik az étel.

Jutka arcán enyhe mosoly szaladt át.

— Főleg, ha valaki sokat iszik a kocsmában.

A nagymama szótlanul kiment a konyhába.

— Képzeld, édesanya — csacsogott tovább a kisleány —, apuval a végállomáson bementünk egy kocsmába. Bambit vettünk. Édesapu jól megrázta, aztán kibontotta. Kispriccelt a bambi, majdnem a plafonig. Olyan muris volt.

— Jól van, jól — szólt rá a lányra Jutka és érezte, hogy ég az arca. — 'Egyél.

— De édesanyu! Olyan sok halászlét ettem. Nem vagyok éhes.

Közben visszajött a nagymama. Leült a fotelba, odahívta a kislányt és beszélgetni kezdett vele.

— Kislányom, mit mondanak a gyerekek, hol van a te édesapád?

Jutka szemrehányóan nézett anyjára.

— Azt mondják, elvált anyukámtól — válaszolta a kislány.

— És te mit felelsz? — faggatta tovább a nagymama.

— Azt, hogy nem igaz. Nem váltak el, csak külön vannak. Ugye? Édesanyu?

— De elváltunk, kislányom — válaszolta csendesen Jutka.

Évike elszomorouott. A nagymama azonban nem hagyta gondolkodni.

— Mit szólnál ahhoz, ha édesanyád ismét férjhezmenne?

— Édesapuhoz? — derült fel a kislány arca.

A két asszony összenézett.

— Nem — válaszolta a nagymama. — Mondjuk Péter bácsihoz.

A kislány ismét elszomorodott. Nem válaszolt, csak megrántotta a vállát.

— Tudnád szeretni Péter bácsit? — kíváncsiskodott tovább a nagymama.

Évike ezúttal sem válaszolt. Leszállt az öregasszony öléből és az íróasztalhoz

ment. Elővette piroskötésű naplóját és írni kezdett... „Ma kirándulni voltam Édesapuval..

Anyja hófehér arccal állt mögötte.

A nagymama újabb kérdéssel próbálkozott.

— És tudnád mondani Péter bácsinak, hogy apuka?

Évike letette a tollat és nagyanyja felé fordult. Csodálkozó volt a tekintete.

— Egy gyereknek nem lehet két édesapja — mondta csendesen. — Nekem van apukám.

Jutka az ajkába harapott. Szemét elborította a könny. Szó nélkül megfordult és kiment a szobából. Az öregasszony csoszogó léptekkel követte.

Évike pedig folytatta az írást.

,,... először fényesen sütött a nap. A víz olyan csillogó volt, mint egy nagy tükör ... aztán elsötétült az ég, nagy vihar kerekedett...”

47