Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 1. szám - Lázár Tibor: Nyári pinceszer (Vers) - Magyar Katalin: Magamban hordalak (Vers)
LÁZÁR TIBOR NYÁRI PINCESZER Kong már ez a hordó, kiürült, kiszállt belőle a nóta, s csak a csend gubbaszt a vígságot szorító abroncsok között. Ám fent a szőlőtőkék hadrendje között permetlé csurran, s a duruzsló asszonykacagás beivódik a harsogó-zöld levelekbe, hogy ősszel ne hordókongatás, hanem a tűz-kedvű, dacos-illatú mámor és a delejes-szívű asszonyok visszafojtott vágya várja a fáradt utazót, ha bort kér. Óbort ittam, kétéves volt a hegy vére, s esküszöm az állítólagos Krisztus állítólagos öt szent sebére, hogy többet ér ez, mint a vízcsapok otthon annyira ajánlott léje, — mindörökkön örökké — ámen. MAGYAR KATALIN MAGAMBAN HORDALAK Ne félj, a csillagok rendetlenségéből nevünk senki nem betűzi ki, és ne haragudj a füvek miatt, melyek az őszbe hajlanak, és ne haragudj a hegyek miatt, melyek az égbe botlanak, és ne haragudj a tárt időre, mely nélkülünk futott előre, és ne haragudj a bánatomra, mely neved fölírta ablakomra, sorsom úgyis feléd halad, csöndben magamban hordalak. Az utcán mész előttem lassan sétáim álmára tapadtan, s a fekvős esti készülésben, szerelmes Krisztus a sötétben, falra szögez a képzelet. Én nem lennék „én” nélküled. 4a
