Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Csordás János: Turistaszemmel Göcsejben

így telepítenek vidéken üzemeket, ha ilyen környezetben létesülnek középüzemek, ilyen okos elrendezésben, ennyiféle szolgáltatással, ilyen lakásokkal, aligha kell letelepítési segélyekkel csábítgatni ide embereket a nagyvárosokból.

Végighajtunk a régi falun is, majd egy kis forduló után visszatérünk a lakótelepre az üzletsoron át. Középpontban a Bartók Béláról elnevezett művelődési ház, alatta az étterem. Az étterem terasza előtt és oldalt virágosfüves park, két diáklány gereblyézget. Ök maguk is olyan szépek, annyira „idevalósiaknak” látszanak, mint itt a táj sötétlombú erdeivel, mélyzöld völgyeivel. Az itt alkotó neves festőt,. Szabó Sándort keresnénk, de műterme zárva, s kapjuk a kedélyes takarító nénitől a felvilágosítást: „Valahol kint fest a környéken.”

Bemegyünk az olaj város presszójába, mert az is van itt, Hűs, kellemes környezet, bár a nap idetűz, de jól zárnak a nagy függönyök. Amit elmulasztottunk a „panaszkönyv”-et helyettesítő levlapra ráírni, ezúttal megtesz- szük: udvarias kiszolgálás, a fekete kitűnő. Sokkal rosszabbat ittunk Miskolcon és Siófokon.

Petrikeresztur

Már diákkorunk óta egy érdemes nevet asszociál e göcseji falunév. Pá- lóczi Horváth Ádámra gondolunk, aki élete végén itt élt és halt meg 1820-ban, 60 esztendős korában. Itt pihen a dombos-lejtős kis keresztúri temetőben. Egy most végzett nyolcadikos úttörőlányka vezet el bennünket a Pálóczi-sírthoz. Büszkeség és kegyelet egyként tükröződik az arcán. Tudja, ki volt, akit keresünk. Úttörőcsapatjuknak is névadója, tanáraitól hallott róla.

Állunk a sírnál, és nézzük a fent három toronyágra tagolt széles, farágott kopjafát, melyről nem tudjuk, hogy az eredeti-e, de nagyon idős, ezt nem kell bizonyítani. Tisztelettel állunk a gondozott sírdomb előtt, mely alatt a magyar felvilágosodás korának jelentős literátora, egyik legelső folkloristánk pihen, Csokonai és Kazinczy barátja. A Magyar táncról c. versének sorai jutnak eszünkbe az áhítat perceiben is:

„Azt mondják, hogy nem illik a tánc a magyarnak,

Nem, ha neki bugyogót s félnadrágot varrnak,

De pengős sarkantyúnak, kócsagtollas főnek,

Illik gyöngyös pártának, magyar főkötőnek.”

Kerestük a lakot is, ahonnan kiköltözött ide a lomboktól árnyékolt örök pihenőhelyre, de az sehol sincs már. Egy 30 év előtti monográfia szerint akkor még állt a kúria.

Jó volna bizony, ha előkerülne egy régi fénykép a házról, esetleg régi bútorok, tárgyak, s egy Pálóczi-Horváth szobát lehetne berendezni belőle.

A szomszédságban

Dél van, éget a nap, a temetőből ki jövet valami hűs helyre kívánkozik az utas. Egy mély hajlaton leereszkedünk, majd újra fel, s a sokat hallott „szegek” egyikébe érünk, s ha nem csal az emlékezet, Gombosszegbe. Egyszeri látásra is kész a becslés: alig 50—60 lakóház, de majd mind tégláiból, esetleg fából vagy döngölt földből. Egy kis magán-szatócsüzlet, csengős ajtóval. Úti- társam lép be először, városi ember volt világéletében, ezért megretten, amikor feje felett, felbong a kis csikócsengő. Szinte visszahőköl, de csak biztatom:

7*

99