Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Csordás János: Turistaszemmel Göcsejben
HAZAI JEGYZETEK TURISTASZEMMEL GÖCSEJBEN (Üti jegyzetek) 1. Az utas, aki a Balaton irányából indul Nyugat-Zalába, azaz Göcsejbe, már a Zalavölgy szépségétől megmámor osodik. Zalaapátitól kezdve fejlett mezőgazdasági kultúrát lát, s ha egy kicsit is .hajlamos az elérzékenyedésre, ha nem is lesz könnyes a szeme, de azért valami nedves fátyolon leng át a táj mindenütt, amerre elhalad. Akár Szentpéterur felé néz, tehát északnak, akár délnek, mindenütt hegykoszorúk, gerincükön zsúpos vagy cseréptetős présházak, másutt mélyzöld erdők, ugyanilyen színű lándzsás kukorica-tenger, a síkon 'és az enyhe. lejtőkön pedig szőke gabonatáblák, nagyrészt már learatva, sőt learatva és elcsépelve. A szürke palatetős szövetkezeti istállók, sertés- és baromfiólak szinte felszikráznak a reggeli napfényben, mert ezen a napon is 32 fokot ígér a meteorológia. Régi. táj új vonásokkal, s ez legfőképpen a falvakon látszik meg. Egész villasorok a falvak egy-egy szögletén, ahol közel húsz esztendővel ezelőtt házhelyeket mértek, vagy éppen a régi házak helyén áll ott az új, a kényelmesebb, a korszerűbb, az emberhez méltóbb. De ez még nem Göcsej! Az élénk forgalmú Pacsa, a dombra települt Zalaszentmihály látványa előkészíti a szemet a még több szépségre, ami rövidesen eléje tárul a motorkerékpáros turistának, Az igazi, megejtő szépség valahol Föleikénél kezdődik. De itt meg kell állni! Nem tudjuk, hány kitűnő ember lakik e faluban, mely a múlt század negyvenes éveiben a nagy reform-hazafinak, Széchenyi Istvánnak a birtoka volt. De egy biztosan lakik benne, s nem is akárki. Országosan is neve és rangja van, de Indiától Dániáig, le délnek és északnak Európa-szerte ismerik nevét és méginkább munkáit az idős népművésznek, Breglovics Kálmánnak, röviden csak Kálmán bácsinak, aki a művészi rangiert jelentő mester megszólítást is kiérdemelte már. Mit csinál ez a nem mindennapi ember? Maga készítette szerszámaival a maga hajdani pásztoréletének motívumait: pásztort és bárányt, szarvast és őzet, mókust és virágokat, falombot vés az amorf körte-, bodza- vagy nyárfába, de olyan mesteri szerkezetben és formában, hogy szinte él, amit megmintáz. Egész szoborcsoportok születnek így, kisebb-nagyobb kompozíciókat alkotva, aztán a domberművek kulacson vagy pásztorboton. Megróhatnának, hogy ilyen merészen osztogatjuk a „túlzó” jelzőket, mert valóban: nem tág a világ, amit megmíntáz, kifejez. Nem kavar fel ez a művészet shakespeare-i szenvedélyeket, banki gyötrődést, nincs benne Ady mindent-akarása és József Attila forradalmisága. De ezt ne is keressük ebben a művészetben! Ebben derű és harmónia van, a „kisvilág” emberének viszonya környezetéhez, egyfajta gazdagság a sokféle emberi gazdagság közül, 7“ ÉLETÜNK S7
