Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Kamarás Béla: Madách Imre, a politikus

úgy nem lelhetnek engedés tárgyai, mint a lenni vagy nem lenni, mint az élet és halál.” Költőnk biztosra veszi, hegy a nemzet szava határozat formájában is be fogja járni a világot, s ezért az országgyűlés nem lesz eredménytelen, Szilárd hittel néz a jövőbe: „Összecsaphatnak még egyszer felettünk a keserűség setét hullámai, de a mi győzelmünk csak idők kérdése, a durva erőszak csak efemer győzelmet arathat, az eszme főikéi és közvagyonná lesz, melyért első kimondói elvérezének.”

Madách beszéde nagy sikert aratott, s nevét még a Tragédia feltűnése előtt ismertté tette a közvéleményben. Ezt eszmegazdagságának, férfias pátoszának, tömör, szellemes stílusának köszönhette.

Ferenc József császár 1861 augusztusában feloszlatta az országgyűlést, a így rövid alkotmányos közjáték után újra visszatért az abszolutizmus, bár jóval szelídebb formában. A provizóriumnak nevezett új rendszer irányítója Schmerling miniszter volt, aki makacsul arra törekedett, hogy Magyarországot belekényszerítse az új birodalmi alkotmány kereteibe. A nemzeti közvélemény nyugodtan fogadta ezt a fordulatot. A feloszlatott országgyűlésen imponálóan mutatkozott meg a nemzet erkölcsi egysége. Így várható volt, hogy Becsben előbb-utóbb komoly politikai engedményekre kényszerülnek.

Az újraéledő abszolutizmust Madách A helyzethez című cikkében jellemzi, melyet 1861 októberében írt, de a sajtóban már nem adhatott ki. Maró gúnynyal beszél itt az osztrák politikusok próbálkozásáról, akik legújabban az „einheitliche Monarchie” és a „Machtvohkcmrrenheit” tanaival akarják orvosolni a Habsburg-birodalom belső bajait, pedig már Baoh is belebukott a hasonló kísérletekbe. A Schmerling-rendszer szavakban alkotmányosságot hirdet, de ugyanakkor sorjában teszi tönkre a régi alkotmányos intézményeket. A megyei önkormányzatot már felszámolta, most a sajtó elnémítása következik, mert ettől minden önkényuralom a legjobban fél. Költőnk megjósolja. hogy politikai elvei ezt a rendszert is kérlelhetetlen logikával a legmerevebb abszolutizmusig fogják elvinni.

Az 1861-i országgyűlés napirendjére volt tűzve a nemzetiségi kérdés is, melynek rendezése a szabadságharc komor tanulságai után a vezető politikusok előtt elodázhatatlanul sürgősnek látszott. A kérdés tárgyalására írta Madách A nemzetiségek ügyéhen cimű beszédét, de ennek elmondására az országgyűlés gyors berekesztése miatt már nem kerülhetett sor. Költőnk ebben az írásában a múlt századi magyar politikának egyik legsúlyorabb problémájával néz szembe, amely 1914-ig végzetes árnyként kísérte a belpolitikai harcokat. Bevezetőjében arról beszél Hegel szellemében, hogy minden kornak megvan a maga vezéreszméje, amely előbbre viszi az emberiséget a végcél, a szabadság felé. A XIX. század eszméi között legfontosabb a nemzetiségi eszme. Madách szerint a nemzetiség fogalma kettős értelmű: jelent 1. történeti fejlődésen alapuló politikai nemzetiséget és 2. külön faü származáson alapuló nyelvi nemzetiséget. Az első értelemben vett nemzetiség közjogi fogalom, melynek rendezése a politika feladata, míg a második a polgárok legbelsőbb magánügye, melyet az államnak védenie kell minden külső erőszaktól. A továbbiakban világtörténeti példákkal próbálja igazolni a nemzetiség fogalmának ezt a szétválasztását. A felhozott példák azonban nem meggyőzőek. Költőnk nem veszi észre, hogy a politikai és nyelvi nemzetiség között nem lehet éles határt vonni, mert ezek összefüggnek egymással: a faji származáson alapuló nyelvi nemzetiség a fejlődés magasabb fokán államalkotó politikai nemzetiség lesz, vagyis a kultúrnemzet átalakul államnemzetté. Ezután felteszi a kérdést, hogy lehet-e szó Magyarországon más politikai nem78