Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - Rácz János: Eső után (Elbeszélés)

— Olyankor goromba volt.

— Földhözvágta a tányért?

— Nem vágta.

— Megrúgdosta a feleségét?

— Soha meg nem ütött.

— Káromkodott, ocsmány szavakat használt?

— Nem.

— Ordított?

— Nem volt szokása.

Ilonka nevetett.

— Látod, te szerencsétlen. A volt urad védője lettél másokkal szemben Csak az önmagad támadásától nem tudod megvédeni. Hát mondd meg nekem, mit csinált Feri, amikor ivott?

— Mit csinált? Részeg volt és a részeg ember undok. Nem kiabált, nem veszekedett, de én nem bírtam csendben maradni. Egyszer családi esten voltunk és annyira berúgott, hogy meg akarta csókolni az egyik munkatársnőmet. Aztán meg elaludt az asztalnál. Hát nem undok dolog ez? Te szó nélkül hagytad volna? Es amikor odahaza veszekedtem vele, csak hallgatott, bólogatott. Aztán megunta a dolgot, fogta magát, elment egyik barátjához, ott aludt. Másnap este jött haza. Űjra veszekedtem, megint elment. Másnap csak egy levelet küldött: ..Majd írjad meg, mikor hagyod abba a veszekedést.” Sírtam és hazamentem anyuhoz, mert akkor még nem lakott nálunk. Ö megértett és azt mondta, ne is menjek vissza hozzá .. . Aztán elváltunk.

Fiatal pár ült le a mellettük levő asztalnál. Fogták egymás kezét még akkor is, amikor a pincér kihozta a két bambit.

Jutka mélyet sóhajtott.

— Bambi... Mi is azt ittunk, diákkorunkban, mert kevés volt a pénzünk . . . Egyszer lent voltunk Pentelén, akkor még úgy hívták. Az építkezésen dolgoztunk egy napot. Este holt fáradtan bementünk a kocsmába. Rengetegen voltak, sorba kellett állni. Én ott voltam Feri mögött és fogtam a kezét. Tíz forintunk volt, kértünk két üveg bambit. Feri jól felrázta, s amikor kibontotta, fele ki- spriccelt. Majdnem a plafonig ment... Akkor megnézte a visszakapott pénzt. Tíz forint volt apróban. A pénztáros néni a nagy igyekezetben egyszerűen felváltotta a tízest, a k.ét bambit meg ingyen kaptuk. Feri akkor odament és kifizette. Este meg száraz kenyeret ettünk a Duna-parton, mert nem volt másra pénzünk. És olyan jólesett.

Elállt az eső, az utca megtelt siető emberekkel. A presszó ablaka előtt megállt egy férfi, tárcájából cigarettát vett elő, rágyújtott.

— Egyszer vettem neki egy ezüst cigarettatárcát — folytatta Jutka. —- Egész havi költőpénzem ráment. . . Nagyon megszidott érte, összevesztünk, két napig nem is láttam. Véletlenül találkoztam vele az utcán, azt mondta, dolgozni volt. Elindultunk együtt. Ősz volt, hideg, nyirkos idő. Nem beszéltünk semmiről, néztük a kirakatokat. Az egyik előtt sokáig időztem. Női szövetnadrágok voltak kitéve, s nekem már nagyon kellett volna egy. Annyira-annyira, hogy kicsúszott a számon: meg kellene venni. Akkor tovább mentünk. Egy hét múlva ismét arra jártunk. Azt mondta Feri, menjünk be, nézzük meg közelebbről is.

42