Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Bárdosi Németh János: Bajcsy-Zsilinszky Endre
Előadás után a Sabáriában gyűltünk össze vacsorára, de azon az írókon, barátokon kívül csak Jánossy Gábor országgyűlési képviselő volt ott. (Jánossy Gábor a Bethlen-politika hűséges mamelukja volt, de irodalom-szerető ember, aki minden parlamenti beszédében elszavalt egy-egy verset. Abban az időben szívügye volt Gyóni Géza hamvainak hazahozatala, de a hivatalos körök már akkor másként vélekedtek az „orosz mételybe esett” Gyóniról, mint a háború idején Rákosi Jenőék.) Bajcsy-Zsilinszky baráti körben szinte pótelőadást tartott. Politikai mozgalmáról lehangoló dolgokat mondott el. Hetilapját jóformán a magától megfogott pénzen tartja, fent. A kifizetetlen nyomdaszámlák terhe gyötörte akkor is. (Ezekről későbbi leveleiben is folyton panaszkodott.) Pedig honoráriumot nem tudott fizetni az íróknak. De Zsilinszky lapjába írni „becsület” dolga volt. A családjától — testvére Zsilinszky Gábor, az egyik nagy vegyigyár vezérigazgatója — semmiféle támogatást nem kap. Érthető: az ő útja nem az „úri Magyarország” útja, hanem a szegény magyaroké, akikről Ady, Juhász Gyula énekel, s akiknek hangját Bartók és Kodály dalolják világgá. Szidta az alázatos, alkalmazkodó neonacionalista tudós és művész „homonkulu- szokat”, művelődési politikánk keleti orientációját említette. Ne csupán Bécs, Berlin, Róma, hanem Kelet, különösen a környező országok legyenek a szellemi csere útvonalai. Ez a koncepció — akárcsak Adynál — új arcú kultúra megszületésének vágya volt. A fehérasztalnál még izzóbb lett a hangulat. Hadd említsem meg, hogy Nemzeti radikalizmus c. kötetét, melyet „holt édesapjának, Zsilinszky Endrének, a magyar föld szerelmesének, a szikjavító rajongónak” és édesanyjának, Bajcsy Máriának — innen a kettős névhasználat! — ajánlott, „barátsággal és nagy szeretettel” dedikálta nekem Szombathelyen, 1934. január 14-én. (Másnap privát vendégünk volt, s így feledte nálunk a borotva-pamacsát, melyet máig is megőriztem.) Bajcsy-Zsilinszkyt másnap Ősz Ivánnal elkísértük Jákra. Gyönyörködött az Árpád-kori gótikus dóm remekén, a jáki gerencsérek szép paraszt cserepein (bizánci figuráin, a máz finomságán), útközben pedig ujjongva dicsérte a széles utcájú tiszta falukat: Üjperintet, Nárait „napsugaras” kapuikkal. 1934 nyarán a margitszigeti írókongresszuson találkoztunk újra. Ezeket részletesen megírtam Margitszigeti emlék c. visszaemlékezésemben. Itt csupán annyit: ebben a tíz napban sokat együtt voltunk. Neki hivatalosan kellett ott lenni a kongresszuson, hiszen az írók Gazdasági Egyesületének akkor ő volt az elnöke. Móricz Zsigmonddal, az erdélyi írókkal (köztük Hunyady Sándorral), Szabó Pállal és másokkal egy éjszakai kiruccanás után reggelig barátkoztunk, s a hajnal a Margitsziget budai oldalán levő kávéház teraszán virradt ránk. A Szabadság c. laphoz rendszeres kapcsolat fűzött, így gondoltam arra, hogy Zsellérek c. regényemet neki adom folytatásos közlésre. Erre azonban 1934. dec. 17-én kelt levele szerint nem kerülhetett sor. A levelet ezúttal „A Tar- pai választókerület országgyűlési képviselője” levélpapíron írta: Kedves Jánoskám! Mellékelve küldöm a regényt. Sajnos, bármennyire is szerettem Polna elolvasni, azok miatt a bajok miatt, amelyeket jelez számotokra is a Szabadságnak két hét óta való kimaradása, nem tudtam hozzájutni. Nagyon örülök, hogy kiadják a regényedet, sajnos a Szabadság már aligha fogja lehozni, mert semmi komoly reménységem nincsen rá, hogy a lapot ismét megindíthassuk. Ezzel 5* ÉLETÜNK 65
