Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Bárdosi Németh János: Bajcsy-Zsilinszky Endre

pedig meg van pecsételve pártunk és mozgalmunk sorsa is. Ügy látszik, így rendeltetett! Karácsonyi jókívánságaidat szívből viszonzom és igaz baráti szeretettel üdvözöllek, híved: vitéz Bajcsy-Zsilinszky A regény 1935-ben, a szegedi Magyar Téka kiadásában látott napvilágot. A Szabadság válsága úgy látszik állandósult, erről ad hírt Bajcsy-Zsilinszky következő levele is, amely a Szabadság levélpapírján íródott, a szerkesztőség közben az Erzsébet körút 9—11. szám alá költözött: Budapest, 1935. január 15. Kedves Jánoskám! Szíves bocsánatodat kérem, hogy még karácsony táján írott nagyon kedves leveledre sem válaszoltam. Ne hanyagságnak tudd be ezt a mulasztásomat, ha­nem annak a szörnyű lelkiállapotnak, melyben akkor voltam, amiből máig sem láboltam ki egészen. Irtózatos érzés ma látni és tudni népünk és nemzetünk helyzetét és pusztulását, a jövőnek is majdnem reménytelenségét. S érezni és viselni ezt a magunk sorsán keresztül! De jólesett néhányotoknak kedves és baráti együttérzése, s talán ez volt a fő hajtóerő, ami lassan-lassan újra egy kis reménységet önt belém. Azt hiszem, a lapot is megjelentethetjük, bizony ki­sebb terjedelemben, az első számokban pedig különösen kis terjedelemben, de van egy kis reménységem, arra, hogy olvasóink és híveink mégis csak segíteni fognak talpraállítani ezt a valóban nélkülözhetetlen újságot. Majd olvassátok az én cikkemet és pár fiatalabb barátunk kiáltvány szerű válaszát, és segítsetek Ti is, ha tudtok. Hiszen pengőkből össze lehetne szedni a szükséges összeget. Most azon múlik a lap megjelenése, hogy fel tudunk-e venni 1000 pengő kölcsönt. Ezen dolgozunk. Mellékelem szegény Géza számára is ezt a levelet s Téged kérlek meg, volnál szíves eljuttatni hozzá, mert attól tartok, hogy leveleit ellenőrzik, vagy elfogják. Nyugtassátok meg szegényt, bár szörnyű hiszékenységével most aztán igazán maga csinált magának fölösleges bajt. Molnár János barátunknak is mondd meg, hogy a papnak megírtam (az öspörősnek) a kívánt levelet hetekkel ezelőtt. Mindnyájatoknak igaz szívvel kívánva jobb új esztendőt, vagyok baráti szeretettel, hívetek: vitéz Bajcsy-Zsilinszky A magyar égtáj közben egyre jobban beborult. Bajcsy-Zsilinszky Endrét a reakciós hatalmi politika kiüldözte a magyar Parlamentből. A hírhedt Ke- nyeres-Kaufmann-ügy után (vele szemben maradt kisebbségben Tarpa kuruc népének képviselője) lemondott a vitézi rangjáról. A Szabadság 1937-ben lépett tizedik évébe. Az ünnepélyes visszaemlékezés — a munkatársak közt —• engem is felsorolt. A szerkesztőség ismét másutt tanyázott (Petőfi Sándor utca 11.) Bajcsy-Zsilinszky levele verseim sorsáról értesített: Budapest, 1937. november 26. Kedves Barátom! Kérlek, ne haragudj rám, hogy a küldött szép versekre és kedves soraidra csak most reflektálok, azonban az egész nyarat és őszt igen bizonytalanul, leve­lezésemet végképpen elhanyagolva, túlnyomórészt vidéken töltöttem s innen támadt e késedelem is. Természetesen többi barátaimmal együtt mindig szere­66

Next

/
Thumbnails
Contents