Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - Andrej Voznyeszenszkij versei: Ballada. Csöndet! (Ferencz Győző fordításai)
CSÖNDET! Csöndet akarok, most, csöndet... Tán az idegek megpörkölődtek? Csöndet ... Előrebukó fenyőámyak — hogy bor sóznak belé a hátak — mint fürge-villám pajkos ujjak a hátunkon végigfutnak. Csöndet... Sötét szemöldöd csillámlása mint puha hang-fény villanása. Az értelem a te halk csönded. Csöndet... A hangot elhagyja a fény. Milliárd éves verseny ez. Szánk is azóta versenyez az igazsággal és ami tény: a szín, érzék az, mely csöndet ad. Mert a bőr is egy darab ember, tele hangokkal, érzelemmel, a tapintás néki a zene, mint fülnek a dallam kelleme. A természet: végtelen csönd — a fű alul, s a csillagok fönt. A füst átható szaga jelzi: a nyáj megy haza. Rágyújtanak egy cigarettára csönd-árnyékok: a pásztorok, s kutyák nyelve, mint öngyújtó lángja vérpirosán előlobog. Ferenc Győző fordításai
