Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 1. szám - Rácz János: Eső után (Elbeszélés)
RÁCZ JÁNOS ESŐ UTÁN A gesztenyefak árnyékában gyerekhad zsibongott. A csúszdán koptatták a cipőt, a nadrágot, a hintánál tucatnyi apróság várakozott. A pirostámlás padokat felnőttek birtokolták, többnyire bóbiskoló nagymamák, akik unokájukat hozták el egy kicsit levegőzni. Hátul, a park zugában nagyobbacska srácok pénzre játszottak. Jutka mosolyogva figyelte a. zsibongó gyerekhadat. Tulajdonképpen olvasni jött a parkba, de ebben a lüktető forgatagban nem tudta figyelni a sorokat. Padszomszédja —• fehérhajó, idősebb néni — barátságosan megszólította. — Maga is gyerekkel van, aranyoskám? — Nem, olvasni jöttem — válaszolta Jutka. — Nem jó helyet választott, angyalom —• sajnálkozott a nagymama. — Ezek a rosszcsontok, nem hagyják pihenni, olvasni az embert. Az én unokám is olyan, nálánál csak az ördög rosszabb. Bizonyságot keresve körülnézett, majd ijedten emelkedett fel a pádról. —- Nem jössz le onnét, te akasztófára való — kiáltotta remegő hangon, öreg lábával nagyot toppantva. A pörlekedés egy vöröshajú kisfiúnak szólt, aki peckesen állt a csúszda legtetején, szemlátomást „bevetésre” készen. Nem használt a nagyanyai intelem sem. A fiú nagyot kurjantott,, s már csúszott is lefelé. Sikeres földetérés után győzelmi hurrával vetette magát a hullámzó gyerektengerbe, s pillanatok alatt eltűnt a nagymama szemei elől. — Látja, angyalom? — méltatlankodott a nagymama. — Csak bosszúságot okoznak az embernek .. . Magának nincs? Jutka elpirult. — De van . . . Már tíz éves . . . Most az apukájával sétál. — Rendes ember lehet a férje — bólogatott a néni. — Az én fiam bezzeg nem viszi el a gyerekét soha. Nem ér rá. Sóhajtott, majd aggodalmasan körülnézett. — Istenem, hova lett ez a gyerek? Megyek, megnézem, ne hogy valami rosszba keveredjen. A minap is összeverekedett az egyik fiúval. Az ember soha nem veheti le róla a szemét. Jutka elgondolkozva nézett a távozó öregasszony után. — Ilyenek vagyunk mi, emberek — gondolta. — Minden szülő a tulajdon gyermekét szereti a legjobban. Néha vakon. Tetteiben mindig csak a jószándékot látja. Ez a néni is: nem bántja a menyét, de a fiát magasztalja. Vajon, mit érezhet az az asszony, aki mindig otthon van, örökösen az urát várja? Hogyan lehet élni munka nélkül? 39
