Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - Vágási Imre: "Zs" (Elbeszélés)
Most majd nemsokára lehull az első hó. Vajon milyen lesz az első hó? Fényességében hozza az eget... az első hó vajon lehull-e még? . .. Ősz ... a szél avart seper be, Benn tücsök zenél eped ve, Néha ablakodra csapdos Reszketőn a szél keserve . . . Éva, emlékszei-e a fű mély zöldjére, a Zsil zajára, Éva, élünk-e még? Átkozott sziklák, szürke nagy kövek, szeretnék átlátni rajtatok. Milyen vastagok lehettek, talán tíz méter, talán ezer méter, ki tudja. Minden szürke. Szürkék a fel-felkapaszkodó emberek, szürke a víz, az ég, én is szürke vagyok, olyan szürke, mint egy darab szikla. Megint jöttök emberek, szürke emberek. Gyűlöllek benneteket. Most átszaladtok majd addig az alacsony peremig, de nera lövök rátok. Volna, aki visszaszaladna, úgy, de ott sem maradtok, tovább szaladtok a befőttesüveg alakú kőig, ahol már nem látni titeket. Nem fogtok átszaladni. Jól van öreg, ügyes voltál te is. Szeretlek benneteket, szürke emberek, akik leestek a szakadékba, és akik fennakadtak a sziklákon. Te, Éva, ártatlan vagy. Bárcsak elszakadva élhetnél az emberektől. Öltem, drágám. Szeretnék visszamenni hozzád, hogy megfogd a kezem és azt mondd: nem csináltál semmit, én tudom, itt voltam a világ kezdete óta, te aludtál, itt aludtál kedvesem az ölemben. Nem foghatod meg többé a kezem, nincs szerelemre alkalmas kezem már. És tudod, hogy nem térhetek vissza. Hamarosan tél lesz — fehér lesz minden; a mélybe ereszkedő kertek is, a házak, amikben emberek laknak. Az emberek nem akarnak fehérek lenni. Furcsán érzem magam.. Csodálatos lenne, ha most óriási pelyhekben kezdene havazni: fehér lennék, eltakarna a hó, nem találna meg senki sem, mindenki hazamenne. Jó a Schmeisser. És jött ez az angol. Szerencsétlenséget hozott ránk. Megint Éva jut eszembe. Sokat gondolok Évára. Majd csak vége lesz egyszer. Kiülünk a hídra, a réten elkapja szoknyáját a szél, és nevetek és anyám is nevet. Hülyeség. Nem megyek sehová sem. Majd csak vége lesz egyszer. A Schmeisser jó, remek fegyver, sohasem tudom meg, honnan szerezték. Milyen jó, hogy a tárak az öreg hátizsákjában vannak. A doktor, az angol, az öreg készen voltak. Én is készen voltam. Hajnalodott. A doktor bújt ki először, utána az angol. Gyengén szitált az eső. A párkány tetején kaptak el minket a sorozatok. A doktor óvatos ember volt, és nem érdekel, hogyan leptek meg bennünket. Itt védett helyen vagyok. Csak az erdőből tudnak megközelíteni. Ez jó. Milyen könnyű belelőni az emberekbe. Jó ez a Schmeisser. Csak a mellem. Lázas vagyok. Elügyetlenkedtem, azért találtak el. Mindent tökéletesen és pontosan kellene csinálni. Akkor nem volna baj. A szürkeruhás ember is pontosan akarta csinálni. Pontosan és gyorsan. A doktor milyen nevetségesen bukott le a szakadékba. És az angol is. 3' 35
