Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 3. szám - Vágási Imre: "Zs" (Elbeszélés)

— Maguk kicsodák — kérdezte.

— Újrakezdi — morogta az öreg.

— Ne törődj vele — válaszolt M. — Ne aludj el, mert akkor fel sem kelsz többé. Próbálj felállni.

Zs felállt. Érezte, ha nem támogatnák, elvágódna. A testéről nem is tudott, idegei teljesen tompák voltak. Feje azonban kitisztult, nagyot lélegzett.

— Jó napot kívánok — mondta.

— Kutyabaja sincs már — nevetett az öreg. — Tiszteletem fiatal úr, rendkívül örülök, hogy felébredt; azt hittem, itt akar aludni, míg véget ér a háború. — Vihogott a mondásán.

— Mit akarnak csinálni — kérdezte Zs. — Kik maguk?

— Semmi rosszat nem akarunk, itt nem maradhatsz. Két óra múlva eltűnik a Nap, megint hideg lesz — nyugtatta meg M.

A fiú felnézett az égre.

— Igen, a Nap hamar elmegy — morogta. — Hova visznek engem, kerestek?

— Magát, pontosan magát — mosolygott az öreg. — Csak azt tudnánk, hogyan került ide, és micsoda állapotban?

— Leugrottam a vonatról, és ide jöttem — válaszolt Zs. — Le szeretnék

ülni.

Leültették, tanácstalanul megálltak előtte, M idegesen mondta:

— Idefigyeljen! Itt nem maradhat. Nem hinném, hogy azzal szokott volna szórakozni, hogy vonatról ugráljon le, összetörje magát, utána meg ilyen mesz- szire sétáljon. Itt nem maradhat, szedje össze magát, velünk jön, elvisszük biztos helyre, ahol aludhat.

Zs ránézett, kezét a sziklához feszítette, erőlködve felállt, két oldalról megfogták, rájuk nehezedett.

— Persze, itt nem maradhatok — mondta —, miért is maradnék itt.

V.

Két hete már M-mel és az öreggel élt együtt, nem csinált semmit sem, sokat aludt, egyszer-egyszer átment az öreggel szénát hordani: bővítették a fekhelyet. A vizet a mélyből húzta fel kötélen, himbálódzó vödörben. A folyó ceruzaoszlopot faragott a két sziklafal közé, húsz méterrel lejjebb zúgott, mo- rajlott a víz.

A barlangból pár méteres emelkedő után már a ceruzahegy szélén voltak, onnan két hosszú lucfenyővel hidalták át a szakadékot a jobboldali sziklafalra. Ezen a falon — átkelve a biztosnak egyáltalán nem nevezhető hídon — falépcsők tartottak felfelé két irányban. Ezeket a labilis alkotmányokat Csobáncok építették, már régen nem használta őket senki sem. Legtöbbjük tönkrement, s a sziklafalakon lehetetlenség volt feljutni. M és az öreg a magukét magjavították, s fenn, mintegy 500 m magasságban elrejtették a lépcső végét. Zs a déli órákban napozott, fürdött, csodálatosan érezte magát, el akarta felejteni, ami vele történt, nem érdekelte, mi van kinn a világban. Tulajdonképpen nem is ismerte el annak a más világnak a létezését, csak a maga szűk, ugyanakkor rettenetes erejű szabad világát. Harcolt önmagával, s érezte, hogy eredeti állandó léte veszélyben van; az új én jelentkezésének mozzanatai furcsa érzéssel töltötték el. Nem tudta magának megmagyarázni, mi történik bensejé- ben. Elhatározta, nem gondolkodik. Nem gondolkodik, mert a helyzet az, hogy 5 itt van, és csak szabadságának biztonságára van szüksége.

32