Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Heitler László: Derkovits Gyula, a kommunista művész
-éppen ezért kísért még mindig műveinek az a téves értékelése, mely szerint Derkovits képeiben a forradalmi tartalom korának formalista, dekadens kifejezési eszközei alkalmazásán keresztül, szinte azok ellenére jelentkezett. Ilyen ellentétet Derkovits műveiben csak szándékos félremagyarázás, vagy tudatlanság láthat, nem szólva a filozófiai egységben kezelt tartalom és forma szétválasztásának abszurd kísérletéről. A stílus az ábrázolásban használt jelrendszer sajátos megnyilvánulása. Van egyéni és korstílus. Derkovits életében erős hatású tényezők voltak olyan stílus-áramlatok, melyek tarthatatlansága, vagy jobb esetben részágazsága azóta kiderült. Ezek nagyrészt azért buktak meg, mert a formai, technikai eredményeiket nem akarták, vagy nem is tudták haladó eszme szolgálatával összekötni. Derkovits műveiben dekadens kifejezési formákat keresni felesleges. Akkor is kivételes művész lenne, ha ugyanolyan stílusjegyekkel polgári festők csapata alkotott volna körülötte. Kommunista magatartása így is megkülönböztetett helyet biztosítana számára. A 20—30-as évek szociális problémáinak Derkovitshoz hasonlítható magasszintű művészi kifejezője világviszonylatban sem volt. Ezt minden elfogultság nélkül állíthatjuk. Milyen alapon beszélnek egyesek mégis polgári, dekadens formáról Derkovits műveit illetően. Érdemes idéznünk a bécsi kiállításáról írt bírálat egy részletét. „... Nem lehet megindulás nélkül elmenni egy erős lélek és kimagasló értelem ezen megnyilvánulásai mellett. Valamennyiből kiérezhető a függetlenül vívott harc; az eszméért, harc a technikával... Ügy tűnik, mintha minden alkalommal először fedezné fel a számára megfelelő kifejezésmódot. Az érzés és a közlési forma becsületessége rokonszenvesen hatna akkor is, ha egyébként nem járulna hozzá más. De olyan sok minden járul még hozzá, hogy a Csodálatosan Befejezetlent fölébe kell helyeznünk ama sokaknak, akiknek sem magukban, sem mesterségbeli készségükben nem kell kételkedniök, és akikből még mindig 12 m.egy egy tucatra.” (Volkszeitung, 1925. március 25.) Ez azokra a művekre vonatkozik, melyeket szívesen tekintünk kezdeti próbálkozásainak, melyek valóban elmaradnak 1928 után készült remekeitől. Mit szóljunk akkor a legkiválóbbakról? Egyáltalán mi a „polgári kifejezési forma”? Legfeljebb bizonyos előadásbeli módszerekkel polgári tartalmat, eszmét fejez ki a művész. Ezzel még az eszköz nem válik polgárivá, amit a szocialista eszme kifejezésére nem lehet, sőt tilos felhasználni. Néha irodal- miságot emlegetnek Derkovits műveivel kapcsolatosan. Az irodaLmiságra jellemző példát találunk Derkovits képeiben fellelhető nagyszámú szimbolikus elemben és feliratban. A szimbolikus elemek elengedhetetlen tartozékai műveinek. Segítik a kifejezést, egyértelművé, világossá teszik. A képbe való illesztésük nem feltűnő, nem hatnak erőszakoltan szerepeltetettnek, egységes egészet képeznek a többi, úgynevezett speciális festészeti eszközzel. (Pl. Végzés, Éhesek télen, Híd télen. Halas csendélet, Dózsa a tüzes trónon, Rácstépő stb.) Csak ötletnek is zseniálisak volnának, külön értékük, hogy mind a látvány igazságából kerültek Derkovits képeire. Hogyan alkotott? A kép önmagáért beszél — ezt a nézetet vallom. Nem hiszem, hogy a művek értékelésénél értéküket eldöntő szerepe lenne az alkotó életének. Főleg a személyes dolgokban való búvárkodást ítélem el... A művek abszolút értéke a tartalom, amit a nézőknek mond, az eszme, amit kifejez és az ábrázolás rangja lehet csak az egyetlen mértékegység. Derkovitsnál azonban az élet és művészet oly elválaszthatatlanul összeforrott, hogy reális értékelés esetén nem lehet külön tekinteni egyiket sem. Az alább következő részletek Derkovits Gyuláné elbeszélése nyomán íródtak, és fényt vetnek Derkovits alkotói módszerére, az egyes képek keletkezéseinek körülményeire. 144
