Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Marton László: Batsányi János értékeléséhez

MARTON LÁSZLÓ

BATSÁNYI JÁNOS ÉRTÉKELÉSÉHEZ

Két évtized sem mailt el Batsányi János halála után, amikor születésének oentenáriaima volt 1863-ban. Ez az idő az osztrák önkényuralom átmeneti szakasza: az óin. provizórium kora, amikor nem volt népszerű a Habsburg-elle- nes, kemény jakobinus költő. A Habsburgok középkori kormányrendszere azóta összeomlott, s ma már elmondhatjuk, hogy Batsányi jóslata — „az utókor igazságos lesz” — beteljesült: születésének 200. évfordulóján szocialista társadalmunk megkapó bensőséggel emlékezett meg róla.

*

A fiatal Batsányi a nemesi-nemzeti ellenállás sodrában lépett a politika küzdőterére, a kassai Magyar Museum-mal az irodalmi életbe és vezérség- be, s pár év múltán — ,,a magyar változó ég alatt” — találokozott a jozefinizmus oldaláról indult Martinoviccsal és Kazinczyval a jakobinus forradalmi- ságban.

Költői pólyájának első korszakában, kassai évei alatt írta nagy forradalmi verseit. Ezek közül is kiemelkedik AJátó (1791), a költő prófétikus megnyilatkozása, mintegy erősebb hangvételű folytatása A franciaországi változásokra (1789) c. versnek. A világ forradalmi megújulását a közeli jövőbe helyezi: Vidulj, gyászos elme! megújul a világ,

S előbb, mint e század végső pontjára hág.

Batsányi forradalmi versei közül csak A franciaországi változásokra jelent meg életében. Ez a leghíresebb verse: a nagy francia forradalom páratlan visszhangja irodalmunkban. Költészete, mely tartalmában is gyökeres változást hirdetett, eszmei-politikai szempontból ebben az időben volt a legszár- nyalóbb. Hitet tesz a jövő ígéretét hordozó társadalmi forradalom mellett, ezért méltán nevezhetjük „Petőfi előképé”-nek. „Egyike volt Bacsányi azon költőinknek, akik a népek bajait legmélyebben érezték, a magyar nemzetiség felüdülését világos öntudattal s lángoló hévvel óhajtották; egyike azon kevés íróinknak, kiknek az irodalom tudomány és művészet volt... Akkor hatott ő: akkor volt ő egészen ő” — írja Toldy Ferenc. (1)

Költészetének főtárgya, központi gondolata: az áldozatos hazafiság és a magyar költő „látói”, váteszi hivatása. Egyre visszatérő refrénként találka zunk vele prózai és verses műveiben egyaránt. Ez azonban Batsányinál nem szűklátókörű nacionalizmus: az ő hazafisága az emberiség egyetemes ügyévé tágul, amit ezekkel a szavakkal fejez ki: „Emberiség nélkül nincs érdem; s nincs haza nélkül Emberiség.” Így fogalmazta meg forradalmár költőnk a nemzetköziség gondolatát, még Petőfi előtt. „Forrón óhajtotta ő is a magyar nemzet politikai feltámadását, nemzetisége virágzását, de álláspontja nem csak a magyar nemesé volt, mint az ő korában minden hazafié. Valamint látkörónék a Lajta nem vetett határt, úgy az ő politikai vallása is az egész emberiséget foglalta be. Mélyen érezte a népek és a nép bajait; hímezetlen nyíltsággal s bátor erővel adott érzésének kifejezést. Demokrata volt, s ezért jaco- binusnak csúfolták; a censúra pedig, sőt a kir. tábla is gondoskodott róla, hogy költeményei nagyon meg ne szaporodjanak.” (2)

Batsányi „népe jövendőjén aggódva” szólaltatja meg a haladás gondolatát is.

Múlnak az esztendők: változnak az embert dolgok;

S változik írn! Európa szemünk láttára naponként.

Int az idő! Később — késő lesz minden igyekezet,

S nagy szégyen, bánkódva hiú panaszokra fakadnunk...

(Levél, egy régi várból 1792, 1820 körül)

9*

131