Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Jakab Géza: A Zrínyi-rejtély

A legújabban felfedezett zalai Zrínyi-krónikás Disilvits István idején Légrád az egykori Zala megye területének muraközi részén már ősrégi településnek számított: Zrínyi birtokának jelentékeny mezővárosa a Dráva jobb partján a Mura torkolatával szemben, egykor a Dráva szakadékcs ágai közé épült, természetes védelmet nyújtva lakóinak. E biztonságot komolyan fokozta a régi vár, mely már a mohácsi vész előtt létezett és 1526 után külön is megerősítették (1567 és a későbbi országgyűlési határozatok). A légrádi vár közelében épült meg Űj-Zrinyi- vagy -Zerinvár, melyet Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér 1658-tól 1660-ig új, korszerű erődítménnyé építtetett a saját költségén, Bécs ellenzése ellenére a növekvő török veszedelem meg- gátlására. Mint horvát bán. igénybe vette a nagy kiterjedésű Zrínyi-birtokok és egész Muraköz hadi közmunkaerejét is. Zrínyi-Újvár — ahogyan Disilvits nevezi feljegyzéseiben, — ez időben nagy terjedelmű földvár volt, amelyet vizesárkok öveztek a Dráva és a Mura összefolyásánál, erős és vastag föld- bástyáival nemcsak Légrádot védelmezte, de előretolt erősségként is stratégiai védelmet biztosított a várható nyugati török előrenyomulással szemben. Zrínyi fényes haditettekkel bővelkedő, önálló hadműveleteiben, melyekkel mindenkor nagy károkat okozott a töröknek, vitéz hadainak ez az új erődítmény szolgált gyakorló, állandó jellegű állomás- és utánpótlási helyéül. Megsemmisülése 1664üben ezért jelentett katasztrófát Zrínyi egész ellenállására: minden épületét, erődítményét és bástyáját oly alaposan rombolták le, hogy száz év múltán már nyomai is elenyésztek. Valószínű helyét csupán egy dűlő-elnevezés őrizte meg: az erődítmény egykori kútja után „Zrínyi kútja” nevében.2

Zala megyei volt az a szenvedélyes kultúrhistórikus, név szerint Dervarics Kálmán (1827—1891) alsólendvai alszolgabíró, aki Zrínyi halálának tényleges körülményeire vonatkozó adatokat még az elmúlt század végén összegyűjteni iiigyekezett, Gutorföldén született, apja Alsólendván volt postamester, első hat középiskolai osztályát a horvátországi Varasdon járta ki, majd Győrben folytatta a tanulmányait. Már kora ifjúságában foglalkoztatni kezdte, környezete hatására, a Zrínyiek története, és amidőn 1847-től kezdve közigazgatási állást kapott Dél-Zaláiban, végül is Alsólendván telepedett le, hol aljá- rásbíróként működött. Több tanulmányban foglalkozott Zala kultúrtörténetével, melyek számos fővárosi folyóiratban is napvilágot láttak, feldolgozta Alsó- lendva történetét is. Önálló kötetként jelent meg Szombathelyen az a tanulmánya (1881), amelyet első, rövidebb fogalmazásában Bátorfi Lajos: Adatok Zalamegye történetéhez” c. kiadványának IV. kötetében tett közzé „Zrínyi Miklós, a költő halála 1664. évben” címmel (1877. 257—268. 1.) Bennünket ez a műve joggal érdekelhet, mert bár a Habsburgokkal történt kiegyezést követő évtizedben jelent meg Nagykanizsán, majd Szombathelyen, még sem zavartatta magát politikai szempontoktól, amidőn azt igyekezett bebizonyítani. hoev nem a vadkan ölte meg a déli végek hősét, az európai hírű törökverő költőt és hadvezért, a raiongásig szeretett horvát bánt, hanem a Habsburg- politika orgyilkos golyója.3

Mi történt hát háromszáz esztendővel ezelőtt, 1664. november hó 18-án a késő-ősz alkonyati óráiban az egykori Zrínyi-birtokhoz tartozó kursaneczi erdő sűrűjében?

Az első szemtanú, akit idézhetünk. Bethlen Miklós (1642—1718), erdélyi főúr és politikus4, aki történetesen Csáktornyán vendégeskedett Zrínyinél és akinek emlékiratait kritikai kiadásban a Szépirodalmi Könyvkiadó adta ki legutóbb két kötetben 1955-ben, Budapesten, a „Magyar Századok” sorozatában. Az „önéletírás” 205—208. lapjairól idézzük Zrínyiről az erdélyi politikus sorait a következőkben:

— ”... igen tudós, vitéz, nagy tanácsú, nemzetéhez buzgó, vallásában nem babonás képmutató s üldöző, mindent igen megbecsülő, nemes, adakozó, józan életű, az olyanokat és az igazmondókat szerető, részegest, hazugot, félénket gyűlölő, nagy és szép termetű, lelkű és ábrázatu, in summa: akkora magyar virtuosus és

104