Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Tüskés Tibor: A második "Irott kő" (1942-1944)

kusabb, igényesebb formát öltött az Írott Kő. (Majd az utolsó számokon Ismét a gyöngeség jelei látszanak.) Ez elsősorban a helyi erők megszervezésétől, irányításától és a távolabbi munkatársak megnyerésétől függött. Amíg a kezdeti időben ugyanaz a név — főként helyi név — különféle műfajú írások alatt többször is szerepel, később egészségesebb arány alakul ki a közlésben, a helyi és a „vidéki” szerzők szerepeltetéséiben. A mintegy kétéves időszakaszt megért második írott Kő legjobb periódusát azok a számok jelentik, amikor a publikációkon lemérhetően az országos irodalmi élet közfigyelme is a lap felé fordult, s amikor a lap néhány fiatal, valóban tehetséges írót juttatott az első közlés nyilvánosságához.

A lap szerzői gárdája elég népes, s ez az írott Kő vonzási körét, hatósugarát mutatja. Az idősebb szombathelyi és vasi írók közül főként Bárdosi Németh János, Finta Sándor és ősz Iván nevével találkozunk. A második írott Kő mutatja be a szombathelyi Gazdag Erzsit Káldj Jánost. Szentkirályi Jánost, a pécsi Sólymos Idát. Az ő „fölfedezésük”, első publikálásuk, útraindításuk a lap valós, azóta igazolt értéked közé számít. A Dunántúl más tájain élő írók közül főként Borsi Darázs József (Kaposvár), Dudás Kálmán. (Csáktornya), Kocsis László (Dombóvár), Takáts Gyula (Kaposvár), Várkonyí Nándor (Pécs) és Váth János (Balatonalmádi) publikál az írott Kőben. Nyereség a korábbi írott Kőtől magát távoltartó Pável Ágoston és a fiatal Weöres Sándor közlése. A Vasból és Szombathelyről elszármazott, akkor már a fővárosban élő írók közül Bakó Józsefet szólaltatja meg a folyóirat. A szombathelyi törekvések támogatását jelzi Berda József, Fekete István, Féja Géza, Janko- vich Ferenc, Mátyás Ferenc, Sásdi Sándor, Szabó Pál, Várkonyi Nagy Béla szerepeltetése. E nevek a háború alatti magyar irodalomnak körülbelül azt az irányát is jelzik, amely felé az írott Kő orientálódni kívánt. De erről még később lesz szó.

A folyóirat igazi erősségét a versek és a tanulmányok alkották. Nemcsak olyasmire gondolunk, hogy például a fiatal Weöres Sándornak több mint tíz verse (köztük a ma már közismert s a gyűjteményes kötetében is fölvett Hannának, vagy Hajdan hársfa voltál című) először az írott Kőben jelent meg, s nemcsak arra, hogy immár neves íróknak számító szerzők is szívesen adták egy-egy versüket a lapnak, hanem elsősorban arra, hogy a lap lírai rovata mutatja a legegészségesebb tájékozódást, a közölt versekben fejeződik ki a leghatározottabb közéleti mondanivaló. A versek alap- hangulatára egyfajta „szegényember-költészet” jellemző, a dolgozó emberrel való együttérzés, mely — az erőtlenebb tehetségeknél — gyakran alig lépi túl a csöndes szemlélődést, néha azonban a társadalmi-politikai bajok kemény kimondását is vállalja (Bakó József, Mátyás Ferenc egy-egy versében, vagy Nagy Imre szép „posthumus” költeményében).

A korlátozott terjedelem keretei közt a tanulmányírók nehezebben mozogtak, mint a költők. Az alkalmi, tiszavirág-életű publicisztikai írások, könyvismertetések között azonban néhány figyelemre méltó dolgozatra bukkanunk az írott Kő lapjain. Ezek elsősorban Várkonyi Nándor munkái, de itt tűnik fel a tájékozott, világirodalmi műveltségű, eredeti meglátásaival figyelmet keltő és kritikáiban eszmei igényeket támasztó Palkó István (Az 1944. novemberi—decemberi kettős számban közölt Polgári válság — népi Magyarország című cikke miatt az ügyészség elkoboztatja a lapot; az írott Kő ezzel szűnt meg végleg.) S az írott Kőben kezdi kritikusi inaséveit az irodalomtörténész és azóta jeles Jókai-kutató Nagy Miklós. Az irodalmi vonatkozású cikkek, tanulmányok puszta címfelscrolása is jellemző az írott Kő eszmei tájékozódására, hagyománykeresósére. A klasszikusnak számító írók közül Adyról, Berzsenyiről. Gozsdu Elekről, Petőfiről jelent meg írás. Haláluk alkalmából Móricz Zsigmondról, Juhász Gyuláról, Nagy Imréről, Oláh Gáborról közöl a lap elismerő-méltató nekrológot. A kortárs-írók közül nagyobb cikk foglalkozik Illyés, Kodolányi, Tamási és Tompa László munkásságával.

82