Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: "A literátor" és Török Sophie

által, s az elkeseredés hajlította a hozzá nem illő társ felé. Szerencsére hivatali főnökének, gróf Török Lajosnak leánya, Sophie, megértette a költő lelki- állapotát, feleségül ment hozzá, s így megmentője lett. — Nem kétséges, hogy a harminchárom éves Babits felismerte a negyvenöt éves Kazinczy e lépésének indítékát, az övéhez hasonló morális helyzetet, belső magányt: ez adta tollára a tárgyat a pillanatban, amikor ő is, mint hőse, elszánta már magát a végső egyedüllétre. „De hagyjál engem egyedülségemben, — mondatja Kazinczyval — minden szív társat talál és (boldog lesz; én pedig, ki talán más klímából való vagyok, hogysem itt gyökeret verhetnék, fonnyadjak özvegyen.” S ő is az írásban akar teljes életcélt, vigaszt keresni: „Ah, igen, írni, írni, fordítani, árkusokat! volumeneket! bibliothékákat! igen! halálig!”

„A literátor” könyvalakban, a „Karácsonyi Madonna” novelláskötetébe sorolva, 1920-ban jelenik meg. Ekkor, harminchat éves korában lép Babits életébe a nő, nemének egész hatalmával, s megváltoztatja folyását. Házasságának néhány adatát Juhász Gyula jegyezte fel, s idézzük, mert nyilván közvetlenül Babitséktól nyert információk alapján ír; „Harminchat éves Babits, amikor testet ölt számára a láthatatlan szeretet. Egy ifjú lány versei jutnak hozzá; közülük néhány 1921 tavaszán a ,.Nyugat”-ban is megjelenik. Az aláírt név, B. Tanner Ilonka, első betűjében már ekkor Babitsnét jelent, s az írónő maga. Török Sophie néven, később mindenütt feltűnik szabadverseivel, erős novelláival..., cikkeivel.” Az ismerkedésnek azonban már 1920-ban, azaz „A literátor” megjelenése évében, kellett megtörténnie, minthogy 1921. január 15-én kötöttek házasságot. A kapcsolat létrehozása tehát Török Sophie- tól indult ki, s ez az írói név mutatja, hogy „A literátor” nyomán választotta. Kétségtelenül mutatja tehát azt is, hogy felismerte a darab megírásának szubjektív indítékait: Babits keserű, lemondásra hangolt lelkiállapotát, titkolt vágyát megértő asszonytárs után. Elhatározta, hogy vállalja az egykori Török Sophie feladatát, a költő lelkének ápolója, életének megmentője lesz. Hat verse a „Nyugat” 1921. évi 10. számában (május 16) jelent meg, s egy közülük minden bizonnyal személy szerint Babitshoz szól. Ebben így ír (kiemelések tőlem):

... egyszer láttam: kerekrenyilt gyerekszemed Fényét mint takarta el sötét kezével a rémület.

Csak kisgyerek szenvedhet így, riadt védtelenségében,

Kit magányos szobában éjféli látomások űznek.

Oh, jöjj hozzám, szememben gyógyító jóság tükrözik És békét áraszt húsén becéző kezem —

—■ Asszony vagyok, a legszelídebb — s ne legyen több külön bánatom. Megérezte a költő riadt félelmét az élettől és a szerelemtől, mely a döntő lépés előtt mégjobban kínozta, mintegy akuttá vált. E hányódásairól, belső küszködéseiről Babits is beszámolt „Költészet és valóság” c. írásában, erősen megnovellásítva a történeteket, s versbe szőve legintimebb vallomását. („Nyugat”, 1921. 1. köt.) Félt saját félénkségétől, az élet ellen forduló idegenségétől; úgy látta, „késett szemű ember” ő, aki előtt a múlt eltakarja a jelen örömre hívó intéseit: „Aztán nem a jelenben élek én. Egy fantasztikus novellát élek én, a késett szemű ember novelláját.” ., . . . Én a szépség megbűvöltje voltam, — jaj, egyetlen tökéletesség, megnyugvás e földön, formák megnyugvása! — nekem nem az élet kellett.” Asszonytársától sem szerelmet kér, hanem másnapra nem gondoló, kisfiús vidámságot, életkedvre serkentő, meleg kacagást; s e vergődés közben mintegy átokszerűen tör ki belőle a rettegés:

Olyan volt, mint egy drága kisfiú és sohse lesz más, mint kisfiú, nékem. —

A nők rosszak, az élet iszonyú és minden felnőtt ellenségem.

74