Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: "A literátor" és Török Sophie

TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK

VÁRKONYI NÁNDOR:

„A LITERÁTOR” ÉS TÖRÖK SOPHIE*

Babitsnak szerelmi költészete nincsen, csak szerelmi tárgyú versei. Mél- tatói, életírói többnyire futtában említik, s olykor elsietve magyarázzák őket. Az egyik szerint erős érzékiség ajzza versre, egyszerű tárgyak is erotikus vonzással hatnak rá. A másik úgy látja, hogy intellektusa az erősebb: megszűri, átszellemíti a legközvetlenebb érzést s, nem tudja elsődleges, ösztönös hangján megszólaltatni. A harmadik kereken megtagadja tőle a szerelmi élmény képességét, és így tovább. Kinek adjunk igazat?

A férfi-szerelemnek — vagy a szerelmes férfinak — három archetípusa van, ha lehet így mondani. A legmagasalbbrendű, tehát igen ritka az a típus, akiben a szerelem elragadtatássá hévül, s a szépség bűvöletében úgy érzi, hogy nagy, örök igazságokat nyilatkoztat meg előtte. Ilyen alkatú volt — hogy csak a legnagyobbat említsük •—• Dante és Goethe. Dante kilenc éves korában látta először a hasonló korú Beatricét: ,.E pillanatban — írta — igazán mondom, az élet Szelleme, ki a szív legtitkosabb kamrájában lakik, reszketni kezdett oly erővel, hogy félelmesen átjárta legkisebb ereim verését is, és reszketve e szavakat mondta: ,Ecce Deus fortior me...’ (íme a nálam erősebb isten).” A kisleány egy istenség jelenlétét revelálja a gyer- mebifjú előtt. Goethe viszont mint hetvennégy éves aggastyán ismeri meg a tizenöt esztendős Ulrike von Levetztewot, s a megrendítő „Marienbadi elégiá”-ban ezeket a sorokat írja:

In unserns Busens Reine wogt ein Streben Sich einem höhern, reinem, unbekannten Aus Danckbarkeit freywillig hinzugeben Enträthselnd sich den ewig Ungenannten;

Wir heissen” fromm seyn! — Solches sel’gen Höhe Fühl ich mich theilhaft, wenn ich vor Ihr stehe.

Ulrike von Levetzow nem volt kiváltságos teremtés, aligha különb leány- társainál, az agg félisten „keblének tiszta mélyén” mégis ő oldotta meg „az örökre megnevezhetetlen rejtélyt”, s a költő üdvözült boldogságot érzett, csupán ha előtte állt.

* Az alábbi dolgozat Babits Mihály életművének egy kevéssé vizsgált mozzanatával kíván foglalkozni. Közismert, hogy „félénk” természetű volt, lelki és idegalkatának egyensúlya ingatag, gátlásokkal, szorongásokkal küszködő. Hogy ennek volt-^ kórtani oka, nem kutatjuk, hanem azt keressük, milyen megnyilatkozásait, lecsapódásait találjuk meg költői és prózai munkáiban. Az egyetlen életrajzi adalék, melyet igénybe veszünk: házasságának története, mert ez megmagyarázza Török Sophienak irodalomtörténetileg is fontos, döntő szerepét a költő életében és művében. Vizsgálódásunkat tehát költészet-lélektani tanulmánynak nevezhetnék, s eleve óvást emelünk, nehogy vaiaminő pejoratív szándékot tulajdonítsanak neki; ellenkezőleg, tudatában vagyunk, hogy éppen ennek az ideges, nyugtalan, menekülő s hiányérzetekben szenvedő lelkületnek kompenzálódásai és túlkompenzálásai a költészetnek mélyen szivárgó ereit nyitották meg, és sokrétű gazdagodást hoztak. S ha ezeket sem esztétikai, művészi értékük szerint mérlegeljük, mégkevésbé akarjuk szellemének útját követni az alkotás egyéb régióiban.

70