Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - Farkas Imre: Katonák és lovak (Elbeszélés)

Szomjasan, de már örökké szomjasan. A halottak nem ihatnak. Elérzéke- nyül. „Fiatal halott leszek. Az élők elfelejtenek. Ha nagyon jól megy, talán kapok egy táblát felirattal: „Hiába élt, hiába halt meg.” Iszonyodva kiált: „Nem!”

A kiáltásra ijedten néz föl a Sárga.

Jóska is rácsodálkozik:

— Mi van veled?

Maga sem tudja. Borzong, talán lázas is. Undorodva él, mintha nyúlós lenne körülöttte minden. A karja ég, a foga sajog, lábaiban felfelé kúszik a sírgödör hidege. Társainak önfenntartó szöszmötölése nem érdekli. Tréfáikra szája sem mozdul. Ha szerelmeik emlékeit osztogatják, Égető tobzódva, Skuli fuldokolva, Jóska mint egy szüret emlékét, üti minden sző. Ella óta elhúzódik tőlük, de az elkülönülés lefejti róla az összetartozás mentőövét, és hagyja elveszelődni. Érzi, amint gyöngül. Ütni, futni, jajgatni sem tudna már olyan erővel, mint tegnap. Ma még lázad a halál ellen, de már elfogadja az elmúlás lehetőségét. Elkezdődött a ...?

— Nem! — ismétli meg, de már hisztéria nélkül.

Jóskáihoz megy, rágyújtanak. Leül a pokrócra és beszélni kezd:

— Közel van hozzánk a fürdő. Meglepetése a természetnek, mert a környéken kevés a víz. Körülötte furcsa fák: egyiken olvasó terem, a másikon szentjános-kenyér, de vékonyabb, s a fák között villák állnak. A tó óriási gombához hasonló. Felső harmadában összeszűkül, piros vashídon lehet átjutni a túlsó partra. Az elvékonyodó „Hosszú-tó”-ban egypárevezősök és szandolinok járják a vizet. Itt van az ingyenfürdő és a lóúsztató, de nem lehet tudni melyik hol, mert az emberek és a lovak összekeveredve úszkálnak. Piros almákkal, sárga tökökkel játszanak a gyerekek, s a fürdés végén az emberek az almát eszik meg, a lovak a tököt. A ,,Hosszú-tó”-ból a híd alatt csónakét vezet a ,,Kerek-tó”-)ba. Itt van a csónakház, a versenyuszoda és a strand. Itt már fürdőruhában fürödnek az emberek, a napernyők alatt kis kerek asztalok állnak, s a vizen sok színes gömb, labda és fürdősapkás fej úszkál. Ahol az artézikút a tóba folyik, lótuszok bújnak a víz fölé. Csak néhány tő, azt is dróthálóval védik, mert a fürdőzők elhordanák.

Ellát ezen a fürdőhelyen ismertem meg. Nagy kertben, fenyőfák között állt a nyaralójuk. Gazdagok lehettek, mert a kertet akkor is gondozták, ha a villa üresen állt. A telket magas drótkerítés vette körül, a kerítés mellett tuják, a tuják közt bokrok, üldögéltek, keserű, fehér bogyó termett rajtuk. Mintha fényes üveggömb díszekre is emlékeznék ... Két ajtó nyílt a kerítésen. A főútra nyílót rózsalugas kötette össze a főbejárattal, az oldalajtót mindig zárva tartották. Itt álltak legsűrűbben a fenyők, nyirkos csapás futott alattuk az ajtótól a házig. A csapáson a gomb alakú mohok nyár végére megvörösödtek, s elszórták spóráikat. Nem háborgatta őket senki. Ezen a nyáron néhányat kiforgatott a földből Ella könnyű lába, amikor egy este kilopakodott hozzám a házból.

A család a rózsalugas alatt közlekedett. Elől jött Ella az öccsével, mögöttük a szülők. Többször láttam őket, s nem vétették el a sorrendet. A nők mindig kissé a férfiak előtt jártak. Amikor megismertem Ellát, rövidujjú, fehér vászonruhát hordott. A haját halványkék abroncs szorította kontyba, halványkék volt a zokni a lábán, a cipője fehér, a szája és füle széprajzú:

25