Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 2. szám - Thiery Árpád: Kisvárosi rekviem (Regényrészlet)

egy kavicsba ütközik és visszazuhan. Forgolódik, majd megint a kavicsra fordul, meg akarja mászni, pedig mellette is elmehetne. Kapaszkodik, visszazuhan. Az öreg figyelmesen nézi.

— Te bolond, miért nem kerülöd meg? — dörmög és az ujját a bogár elé tartja.

Söre is odahajol, együtt nézik az apró fekete bogarat. Söre halkan, csodálkozva nevet.

— Makacs kis állat...

Az öreg elhúzza az ujját a bogár elől.

— Fel akar menni a kavicsra.

Söre egy ideig szótlanul figyeli a bogarat, azután könnyedén megrántja a vállát, mintha könnyű, fölösleges terhet dobott volna le.

— Oktalan állat.

— Oktalan?

— Hát nem? Oda akar felmenni, ahova úgyse tud.

Török feltápászkodik.

—- Nem tud?

Söre hirtelen lehajol, és teleszívott tüdővel ráfúj a bogárra.

— Látja?... — dünnyögi elégedetten és megint mosolyog.

Az öreg hirtelen, nagy energikus erővel megmarkolja a másik férfi karját, kegyetlen és ideges a szorítása.

— Ne bántsa azt a bogarat!

Csak egy pillanat az egész. Az öreg reménytelenül a bogár után bámul, de már lesodródott a tetőről. Török nehéz, fáradt mozdulatokkal visszahasal a tetőre, csendesen morog. Az arcát a betonra fekteti, a tekintete a kavicson pihen. Most gondol először arra, hogy talán semmi se fog történni, és hiába várja makacsul a titkos jelzést. Nincsen titkos jelzés, és nincsen aki jelezzen. A tenyerét forgatja, belenéz, azután összecsukja, megpróbálja, hogy mennyi erő van a szorításában, de nem szól.

Sörét dühösíti a csend, úgy érzi, mintha valamit elrontott volna. Feltápászkodik, és már tudja, hogy kár volt feljönni a tetőre. Legjobb lett volna, ha a napszámosokkal együtt hazamegy, tulajdonképpen semmi köze ehhez a házhoz. Csak percekre akart feljönni, azután itt maradt, valami itt fogta. Az öreg oda se nézett, amikor felkapaszkodott a vaslépcsőn. Nehéz elmenni. Jó lenne egy pohár bor. Török András felépítette az emeletes házat, ő vállalta, és felült a tetejére. Az ő dicsősége. Söre keresztben, hosszában, egy kicsit nyugtalanul végigsétál a tetőn, azután megáll az öreg előtt, megvárja, amíg felnéz, mert szeretné látni a szemét.

— Hoznék egy liter bort, ha megengedi — mondja zavartan, és nem érti, hogy miért kell állandóan a fekete bogárra gondolnia.

Lassan, kedvetlenül jön a válasz.

— Hozzon.

— Megihatom itt fenn a tetőn?

Az öreg megrezzen.

— Itt?

Söre vár, összeharapja a száját, mint egy bizonytalan kamasz. Az öreg n-agyon sokáig nézi az arcát, a mély, barna vonalakat, azután közönyösen elfordul.

— Megihatja itt is.

Söre nehéz, lomha mozdulatokkal megfordul, mintha nem is lenne bcl6 Életünk

65