Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - Thiery Árpád: Kisvárosi rekviem (Regényrészlet)
THIERY ÁRPÁD KISVÁROSI REKVIEM* Élt egyszer a balatoni felvidék legszikárabb völgyében, ahová csak a repülőgépek látnak be és időnként a veszprémi autóbusz a szerpentin tetejéről — egy öreg, gyomorbajos kőműves, aki egész életében csak nyomott kis falusi házakat és idegesítőn egyforma tehénistállókat épített, és aki egész életében arra várt, hogy egyszer majd, teljesen önállóan épít fel egy emeletes házat. Az igazit. Egész életében erre az emeletes házra várt... Fábián úr az állvány szélében kapaszkodik, az öreg a szemével idegesen követi. Elmegy? Biztosan elmegy, mert ebben a nagy, nehéz melegben neki sincs kedve az állványon beszélgetni. Fábián a lejárat mellett ácsorog és az udvarra bámul. Minden úgy van, ahogy megtervezte. A sarokszobából ki lehet látni a tóra és a Batsányi házra, a ház erős és egyenes lesz, az emeleti ablakok könnyedén és fölényesen átlátnak a szomszédos utcák fölött... Megmondja most, vagy várjon, amíg elkészül a ház? Tegnap Kapolcson volt, megtudta, hogy az öreg hazudott. Sohase épített emeletes házat, se Szolnokon, se Cegléden, sehol. Motoros daruja se volt, szállító szalagja se, sok erős állványa se, amiből az oroszok tábori konyhája egy hétig tüzelt. Megmondhatja. Ő az erősebb, megmondhatja. — Török úr? — Igen. — Tegnap Kapolcson voltam ... Az öreg megrázkódik, hideg kék szeme csodálkozva kitárul, mintha halálos találatot kapott volna, azután összehúzódik. Azután lecsukódik. Mindent megértett egyetlen pillanat alatt, és különös nyugalommal arra gondol, hogy az ember a legszörnyűbb dolgokat egyetlen pillanat alatt érti meg. Csak áll. Mit mondjon? Mit mondhat egy gyomorbajos, hazug kőműves, aki emeletes házat szeretett volna építeni, életében az elsőt? Nem tehet arról, hogy Fábián úré ez a ház, lehetett volna másé is, és akkor most más fogná itt az állvány szélét, és más hallgatná ezt a meleg, ügyetlen csendet. Két perc múlva egy óra. Fábián sajnálkozva megmozdul, de nem szól. Söre Bálint jóllakott, egészséges gyomorral már a ház sarkánál jön. Most pontos. A napszámosok kedvetlenül összecsomagolnak, eldobják a körömig égett cigarettát. Az öreg Fábiánra néz. Tulajdonképpen az első hazugság óta gyűlöli ezt az embert, amikor meg kellett tagadni a bort meg a pálinkát. Nem érti, hogy miért kell az embereket minden különösebb átmenet nélkül meggyűlölni. Nagy, ideges energiákat érez a testében, de tudja, hogy ezekre az •‘•A „Kisvárosi rekviem’* című kisregény befejező része. 62
