Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - T. Prókay Éva: Kápolna a hegyen (Elbeszélés)
a gyerek, tíz évre lett. „Aztán semmi gondja, édesanyám, küldünk mi pénzt, amennyi kell, csak két szeme a gyerek ..két szeme a gyerek... de hát ki kellett mosni a ruhát, az ágyba tette, a jó, meleg, puha ágyba... csak senki ne vegye észre, csak ne kiáltson... él, biztosan él, piheg, az arcára nem freccsent, csak a homlokán van olyan haragos pirosság, elmúlik, majd tojásfehérjével bekeni, felüt vagy nyolc tojást, az egész testét bekeni, tejfeles ruhával megkúrálja, reggelre semmi baja. Reggel megissza a tejet, mire az anyjáék megjönnek, a nyoma is elmúlik, nem is lesz olyan nagy nyoma, csak a lábán látszik, meg tán az ing alatt... nem is volt olyan forró az a víz, félrehúzta a szélére. Meg kell nézni, azt az elázott inget le kell venni róla. Az érintésre a gyerek jajgatni kezdett, nem is jajgatás volt ez, egy állat mély, hörgő hangja, mint a disznóé, mikor torkon szúrják, iszonytató. Az ablakot be kell csúkni. Járnak erre, kihaltatszik az utcára. Valaki így éri, szalad a postára... „Ha valami baja van, csak szóljon a postás kisasszonynak, az majd táviratozik.” Reggelre itt lennének, reggelre még nem tudja eltüntetni a nyomát. Az oldala mint a nyers hús, mindjárt tojást tesz rá, az jó lesz, aztán fut tejfelért. Él... jajgat... jó, hogy jajgat, biztos, hogy nem lesz baja, aki ennyire tud jajgatni, az nagyon erőnél van. Édes jó Istenem, a kis habteste merő seb, a bőre fonnyadt a karján, mint az övé, a lába, jaj, a lába, mintha csontig leégett volna... a jajgatás kihallatszik, valaki már nyitja is a kaput, na ne sírj, lelkem, mindjárt jó lesz, hozom a tojást. Hogy fáj neki! Égett volna meg inkább az én lábam, az én hátam, nekem már mindegy, de ha ennek baja esik, agyonvernek ... akkor már minek kellek, ha nincs gyerek. Csak azért tartottak, mert a gyerek ... fel kell nevelni... nem lesz kit felnevelni. El kell altatni, hogy ne jajgasson. A dalolást szereti. Arra elalszik akkor is, ha a füle fáj. Zúg az erdő, zúg a mező, Nem tóm mi zúgása? Talán bizony Fábján Pista Az lovát ugratja ? Hogy kifordult a szeme. .. nézz rám kislelkem, én vagyok mama, mindjárt vágok neked cifra papírból madarat, táncoltatjuk a lámpánál, jaj, mekkora madár lesz a falon. Hörög.. . meghal.. . fejvesztetten rohan az ablakhoz. A vállával nyomja be az üvegtáblákat, mert a keze fáj, felverte a gőz. Rá kell igazítani a függönyt, senki se lásson be. Nem, nincs nagy baja, az ilyen gyerek hamar elereszti magát, gyengécske, azért kell neki enni citromot, kilót egy héten. El kell altatni. Ha alszik, gyógyul. Ha alszik, elszalad tejfelért, felveri a tojást. „Agyonverem, ha mákfőzetet ad neki” ... Ez még akkor volt, mikor a foga jött, nem is adott neki, a lányának mindig azt adott, mégse lett soha baja. A mákhéj a padlás torkában van, eltüzeli lassan ... Száraz... sokat kell megfőzni belőle... mák is van.. egy nagy fazékkal főz. Elalszik, nem jajgat. Kapkodva vette elő a vasfazekat. A szétfolyt lúg freccsent a talpa alatt, most már kihűlt, fázott benne a lába. A tűzre rozsét dobott, fújni kellett, az is vizes lett, a megforrázott keze égett, ahogy a láng alá igazította. A ruha a teknőben, máma már nem teríti ki, egész sötét lett. Hideg vizet kéne hor37
