Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - Szapudi András: Elégia /Vers)
SZAPUDI ANDRÁS ELÉGIA (Egy halott műszaki katonára) Törötten indulnak hajnalban, lásd távoli tájra az éber sofőrök s neved sem említik, pedig, hát, tudom hogy miattad feketül szájukban a szó hogy miattad kering a fejük fölött egy nagy csapat károgó keserűség. Neved sem említik, s itt vagy te mégis: hisz benne élsz minden csepp olajban, osonó gőzben, s a zubbonyok foltjain barnállik tekinteted, nem idéz zsoltár, langy vénasszony-zsolozsma, de kátyúban ziháló gépkocsi ismétli szavaidat, míg bírókra mozdul a szorító anyaggal a száguldás gyönyöréért, s a szerelő, nefelejcs-szíveden tapint, jaj hogyha egy vak perc a kezére ejti a nagy-kalapácsot. Részekre bomlott a lényed, hát sokfele villannak molekuláid, ám, köpenyben, sisakban sohasem menetelsz és fegyver sem zendiil a markodban most már, és álmaink jótékony angyala siratgat, hisz leghívebb őrzője voltál — Részekre bomlott a lényed, hát sokfele villannak molekuláid — így anyád is mindenütt lát már, de sohasem csókolhat homlokon többé 24
