Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - Sarkadi Sándor: Virágok (Vers)
S ahol megül, sár és kátyú, teste szőrös, hosszúszálú, mint valami szörnyeteg, hasa hűvös s nézz alá ja: nyálat ereszt ezer lába, s befonja a földeket, mint valami szörnyeteg — 5 így duruzsol: Szállj magadba! Sár lesz minden, ami él, vérét minden elfolyatja, vércsöpp minden falevél. Szép volt a nyár, bűnhődnöd kell, egybefolysz az ázott röggel, meglakolsz az életért, szép volt a nyár, s véget ért. Bűnhődik a virág is, mert illat és szín volt a kis kert, bűnhődik a tiszta égbolt, bűnhődik a fa, mert szép volt, sárbahull a drága fürt — Bűnhődik, ki késeket fen, bűnhődik, ki fényeket csen s hisz az égi fényjelekben, s az is, aki téved ebben, bűnhődik, ki végre szebben álmodik s az égbe rebben, s minden ember, mert örült — Eső, eső, véghetetlen — Eső, eső, véghetetlen — SARKADYSÁNDOR VIRÁGOK Szemed, a csókra csukódó: pilláit záró estike mélylila hajnali álma. Ajkad, a csókra kinyíló álmából ébredő tátika némapiros kacagása. Melled, a csókra didergő: hullámló tenyerem tükrén remegő tavirózsa. 13
