Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - Koncz István: Répa, retek (Elbeszélés)
KONCZ ISTVÁN RÉPA, RETEK A Répa, retek — házifeladat. Éppen elég elmondani is, majd kitörik az ember nyelve, hát még leírni. Tintával! Az r betű különben is igen ellenszenves, csak úgy recseg, magából kikelve rikácsol a tollhegy alatt a szálkás papíron, amelyen minden kis láthatatlan göröngy csupa buktató, majd orra esik a tollszár, ha pedig megakad, kész a paca. Pedig a Répa, retek, mogyoró-t nagyon szépen kellene írni. Csakhogy itt, a nagymaminál igen göröngyös a konyhaasztal, magasabb is, mint otthon. Pedig nagyon szépen kellene írni. Megmondta a nagymami is, hogy Erzsikéin, édes, csak akkor hoz a gólya néni most végre öcsikét, ha szépen írod meg a leckét. Csakhogy a nagy R igazán, de igazán olyan undok egy betű, hogy az ember legszívesebben elrontaná. Mindjárt odafönn kipúposodik, de azért vigyázni kell rá, mert vagy összezsugorodik nyomorék szerencsétlenségében, vagy pedig hanyatt esik nagy gőgösségében. Így, ni, azért ez így elég szépre sikeredett. De most meg kell támasztani alul egy lábbal, kissé oldalt kivetve, hogy meg tudjon állni. Pedig ez olyan undok dolog, mint mikor egy fiú zsebre dugja a kezét és dölyfösen kiveti oldalt a lábát. És ő különben is mondta a nagymaminak, hogy a kisöcsit nem a gólya néni hozza, mert ezt megmondta a tanító néni is meg édesanyja is. — Hát akkor mi, te pogányfajzat? — kérdezte nagymami mérgesen, és ő nem tudott rá válaszolni, mert csakugyan, azt nem mondta meg sem a tanítónő, sem édesanyja, hogy akkor mi hozza a kisöcsit. Nagymami té- rült-fordult a konyhában a mosogató dézsa körül, dohogott, aztán két ráncos, száraz tenyerébe fogta a kislány arcát és azt mondta: — Jól van hát akkor. Akkor hát nem a gólya hozza, na. Hanem a jóisten adja, megértetted? A jóisten. Ötőle függ, hogy fiú lesz-e vagy csak lány, ez is. Hát úgy írd a leckédet, nehogy megharagudjék a jóisten, mert leverem a körmöd, megértetted? — Igen — mondta Erzsi, de nem értette. Az é szép, kedves, szelíd betű, régi ismerős. Lágy és bánatos, úgy megszokta az ember, mert az e-t kell legtöbbször leírni, és annak az é ikertestvére, valószínűleg lányok, mind a ketten, mert nem sokat törődnek velük. Erzsi előtt nem egészen világos a jóisten, ámbár meglehet, hogy ez is olyasmi, mint a gólya: igaz is, meg mese is. Otthon mindenesetre soha nem esett róla szó, bár valami titokzatosság azért körüllengi a nagy némaságban. Apu egyszer letolta a nagymamit, hogy anyuka kérem ne is tessék ilyesmit mondani a gyerek előtt, tudja milyen a gyerek, elszólja magát, aztán győzhet az ember magyarázkodni. A p — hát az komikus egy jószág. Lusta és nevetséges, csak egy lába van, de azért nem bukik föl, mert azt az egyet lelógatja, mintha éppen horgászna a stégen. Szóval vannak dolgtok, amitől apu ideges szokott lenni. Ilyen a jóisten, meg ilyen ez a gyerek is. Az, aki majd most lesz. Erzsiék még a la-la, ál-ló, ol-ló felé jártak akkoriban, amikor apu és anyu a másik szobában vesze8
